HÍREK

Budapest: 24%-kal kevesebb lakást adtak el

Budapest: idén 24%-kal kevesebb lakást adtak el

Idén az egy évvel korábbinál 24%-kal kevesebb lakást adtak el Budapest esetében. A fővárosban 2023-ban az új és a használt lakásokat egyaránt tekintve az átlagos négyzetméterár 885 ezer forint körül alakult. Ingatlanvásárlásra pedig az összes fővárosi eladás adatai alapján átlagosan 57 milliót költöttek az ügyfelek. A fentieket saját adatai alapján a Duna House kedden közölte az MTI-vel.

Hozzátették, hogy a fővárosi szerződéskötések 29%-a befektetési céllal zárult. A vevők 17%-a nagyobb ingatlanba költözés miatt vásárolt, 16%-uk pedig első lakását szerezte meg.

2022 rapszodikus ingatlanpiaci hangulata után a bizonytalan gazdasági környezet és a megugró hitelkamatok idén még tovább enyhítették a vásárlási kedvet. A kereslet fokozatos csökkenése miatt az elmúlt évek keresleti piaca mind a teljes hazai, mind fővárosi viszonylatban kínálativá vált tavaly és ez 2023-ban sem változott.

A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR és elemzési vezetőjét. Elmondta, alaposan átgondolt, megfontolt vevői döntésekkel, merész alkukkal, valamint a trendfordulóba apránként beletörődő eladói attitűddel csordogált idén az ingatlanpiac. Az otthonteremtési támogatások változásai a harmadik negyedévtől felpezsdítették az érdeklődést, ami novemberre már a tranzakciószámokban is látható nyomot hagyott. Ennek ellenére még így is 24%-kal kevesebb eladás zárult idén a fővárosban, mint 2022-ben.

A legdrágább és legolcsóbb kerület

A közvetítésükkel zárult tranzakciók alapján az ügyfelek a legnagyobb arányban a XIII. kerületben vásároltak maguknak otthont. 1MFt-ot meghaladó négyzetméterárat, átlagosan 54,7MFt-ot fordítottak a vevők ingatlanra, amelyek átlagosan 53 négyzetméter alapterületűek voltak.

Közölték, hogy a fővárosi rekorder XII. kerületben idén már 1,3MFt-os négyzetméteráron kínálták a használt lakásokat, házakat a vevőknek. Az otthonteremtés a legkedvezőbb négyzetméteráron, megközelítőleg 585eFt-ért a XX. kerületben, Pesterzsébeten oldható meg idén.

A legdrágábban gazdát cserélt ingatlanok

Ingatlanvásárlásra a legtekintélyesebb összeget, 440MFt-ot egy budai XII. kerületi, örökpanorámás, 170 négyzetméteres családi házra költött az új tulajdonosa. A pesti oldalon ennél 20MFt-tal kevesebbért, 420MFt-ért, de négyzetméterenként 1 millióval kedvezőbb áron kelt el egy 274 négyzetméteres Andrássy úti lakás. A legalacsonyabb vételárat, 5 MFt-ot egy XIX. kerületi, 12 négyzetméteres garzonért kért a tulajdonosa.

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához!

#Budapest #ingatlan #piac #adásvétel

Budapest

Forrás: MTI

kampány

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

turizmus
lakásbiztosítás

Lakásbiztosítási kampány sikeres volt

Túri Anikó: felülmúlta a várakozásokat a lakásbiztosítási kampány Felülmúlta a várakozásokat a márciusi lakásbiztosítási kampány. Az előzetes adatok szerint összesen több mint 461 ezer új

TOVÁBB OLVASOM »
négyzetméterár
albérleti díj

Márciusban nőttek a lakbérek

Márciusban 0,8 százalékkal emelkedtek a lakbérek havi szinten. Tovább emelkedtek márciusban a lakbérek: az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőttek országosan és 1,8 százalékkal Budapesten.

TOVÁBB OLVASOM »
5-bankszamla-nyitas
bankszámla nyitás

Bankszámla nyitás tippek

A legtöbb banknál már online/szelfizve is van lehetőség bankszámla nyitásra. Ma már  léteznek olyan kalkulátorok amik segítenek összehasonlítani a felmerülő költségeket bankszámla nyitás eseténi. Néhány

TOVÁBB OLVASOM »
4-keszpenz-befizetes-atmbe
ATM

Készpénz befizetése ATM-be

Nem minden banknál van lehetőségünk lakossági ügyfélként igénybe venni az ATM-be való befizetést, illetve nem minden ATM-ben van lehetőségünk készpénz befizetésre. Fontos tudnivalók: A bankjegyeket

TOVÁBB OLVASOM »
3-idopontfoglalas-bankfiokba
időpontfoglalás

Időpont foglalás a bankfiókba

A  legtöbb banknál online egyszerűen foglalhatunk időpontot személyes ügyintézéshez.  Időpontfoglalás lehetséges telefonon is. Online foglalás menete ( általános ): A bank internetes/mobilbankos felületén bankfiók választása

TOVÁBB OLVASOM »