HÍREK

Duna House: nőtt az ingatlan vásárlás

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején 


  Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken. Akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte az MTI-vel a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.

Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője azt írta, hogy 2023-ban az ingatlanok négyzetméterárainak emelkedése csak lelassult, de nem állt meg. Az országos átlag 8 százalékkal 515 ezer forintra nőtt 2022-höz képest, az ingatlanra fordított összeg pedig meghaladta a 40,2 millió forintot.

2024-ben visszatért a lendület. Az ingatlanközvetítő eladásai alapján országos szinten a tavalyinál csaknem 3 millió forinttal, átlagosan 42,9 millió forintra nőtt az otthonteremtés költsége. A négyzetméterenkénti átlag pedig 10 százalékkal lett több, 569 ezer forintra ugrott.

A vármegyeszékhelyek közül, az első két hónap tranzakciói alapján Békéscsabán kapható 30 millió forintból a legnagyobb alapterületű, 103 négyzetméteres használt lakás. A dobogó második helyezettje 2024 elején Miskolc lett, ahol a tavalyinál 6 négyzetméterrel kisebb, 80 négyzetméteres lakás kapható ugyanazért az összegért. Szolnokon és Tatabányán szinte azonos, 64-65 négyzetméteres lakások kerültek ennyibe.

A vidéki nagyvárosok közül 56-57 négyzetméteres ingatlanra futja 30 millió forintból Nyíregyházán, Szegeden és Szombathelyen. A közelmúltban bejelentett BYD beruházás, a gazdasági helyzet javulása, a csökkenő hitelkamatok, valamint a megújult állami támogatások együttes hatása érezhető Csongrád-Csanád vármegye székelyének ingatlanpiacán. A tavalyinál egy teljes szobával kisebb élettérrel rendelkező ingatlanra elegendő csupán a meghatározott keret – emelte ki Benedikt Károly.

A legkisebb méretű ingatlant a Debrecenben letelepedő lakásvásárlók kaphatják a pénzükért. Nekik be kell érniük a tavalyinál 7 négyzetméterrel szerényebb körülményeket biztosító, 38 négyzetméteres használt lakással, amennyiben mindössze 30 millió forintot fordíthatnak otthonteremtésre.

Családi házak négyzetméter árai

A családi házakat vizsgálva a vármegyeszékhelyek között fele-fele arányban nőttek, illetve csökkentek az átlagos négyzetméterárak. Az  első két hónapban a tavalyinál nagyobb kertes házakat lehetett vásárolni Miskolcon, Nyíregyházán, Kaposváron, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen és Zalaegerszegen.

A csúcstartó Miskolc, ahol akár egy 150 négyzetméteres családi házra is elegendő lehet a 30 millió forintos büdzsé. De Kaposváron és Szolnokon is bőven 100 négyzetméter feletti otthonokat vehetnek a vásárlók a megadott összegből. A vidéki vármegyeszékhelyek közül a családi házaknál Veszprém számít a legdrágábbnak. Itt 30 millió forint mindössze egy 35 négyzetméter nagyságú házra elegendő, ami a tavalyinál 21 négyzetméterrel szerényebb alapterületet jelent – közölte a Duna House.

Számoljunk és nézzük meg tudunk-e az Ön számára kedvezőbb lakásbiztosítást kötni a márciusi lakásbiztosítási kampányban! A biztosítók ajánlatát egyben, összehasonlítva láthatja nálunk.
Hívjon bennünket és segítünk kedvező megoldást találni: 30 326 4703, 30 648 9525, 30 342 6308, 30 373 2000. Hívj bennünket és segítünk!
Személyes és távoli, online kötés is megoldható! Vagy klikkeljen és számolja ki a következő linken – összehasonlító oldalunkon a legkedvezőbb megoldásokért:
Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához! 

#ingatlanpiac #lakás #családi_ház #Duna_House #vármegye

House

Forrás: www.mti.hu 

 

turizmus

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

turizmus
lakásbiztosítás

Lakásbiztosítási kampány sikeres volt

Túri Anikó: felülmúlta a várakozásokat a lakásbiztosítási kampány Felülmúlta a várakozásokat a márciusi lakásbiztosítási kampány. Az előzetes adatok szerint összesen több mint 461 ezer új

TOVÁBB OLVASOM »
négyzetméterár
albérleti díj

Márciusban nőttek a lakbérek

Márciusban 0,8 százalékkal emelkedtek a lakbérek havi szinten. Tovább emelkedtek márciusban a lakbérek: az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőttek országosan és 1,8 százalékkal Budapesten.

TOVÁBB OLVASOM »
5-bankszamla-nyitas
bankszámla nyitás

Bankszámla nyitás tippek

A legtöbb banknál már online/szelfizve is van lehetőség bankszámla nyitásra. Ma már  léteznek olyan kalkulátorok amik segítenek összehasonlítani a felmerülő költségeket bankszámla nyitás eseténi. Néhány

TOVÁBB OLVASOM »
4-keszpenz-befizetes-atmbe
ATM

Készpénz befizetése ATM-be

Nem minden banknál van lehetőségünk lakossági ügyfélként igénybe venni az ATM-be való befizetést, illetve nem minden ATM-ben van lehetőségünk készpénz befizetésre. Fontos tudnivalók: A bankjegyeket

TOVÁBB OLVASOM »
3-idopontfoglalas-bankfiokba
időpontfoglalás

Időpont foglalás a bankfiókba

A  legtöbb banknál online egyszerűen foglalhatunk időpontot személyes ügyintézéshez.  Időpontfoglalás lehetséges telefonon is. Online foglalás menete ( általános ): A bank internetes/mobilbankos felületén bankfiók választása

TOVÁBB OLVASOM »