HÍREK

A lakáspiac tovább gyengült

Ingatlan.com lakáspiac tájékoztatása: csökkent a kereslet, nőtt a kínálat a lakáspiacon áprilisban

 

A lakáspiac összesítve április végén 136 ezer eladó lakóingatlant jelentett a teljes kínálatban, 35 százalékkal több mint egy évvel korábban, miközben a kereslet harmadával volt kisebb áprilisban az egy évvel korábbinál – közölte az ingatlan.com kedden saját adatai alapján.

A közleményben kiemelik, hogy a kereslet (amit az érdeklődések száma jelez) éves szinten ugyan csökkent, de az első négy hónapban 20 százalékkal magasabb volt, mint a tavalyi év utolsó négy hónapjában, amit a szokásos szezonalitáson túl azzal magyaráznak, hogy enyhült a vásárlók rezsifélelme az ingatlanpiacon.

A közlemény szerint áprilisban több mint 30 ezer eladó lakóingatlan-hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. Ez havi szinten 10 százalékos, éves szinten pedig 13 százalékos csökkenés, ugyanakkor a januárinál 10 százalékkal több.

A kereslet éves szintű csökkenése mellett az első négy hónapban az érdeklődések száma több mint 20 százalékkal nőtt a múlt év utolsó négy hónapjához viszonyítva.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közlemény szerint kiemelte: az eladó lakások és házak növekvő száma főként annak köszönhető, hogy az ingatlanpiacon amúgy is megjelenő friss kínálatot a szerényebb kereslet nem tudja még felszívni.

Eladó lakást keresel? Vagy eladnád lakásod? Személyre szabott hitelajánlatban gondolkodsz? Keresd szakértőinket és segítünk a megoldásban! Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu)

#lakáspiac #lakáseladás #hitel #bank

Forrás: www.mti.hu; Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu)

lakáspiac

MTI 2023. május 2., kedd 13:58

családtámogatás

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

éves szaldó
vendégek száma

Szálláshelyek: nőtt a vendégszám

A vendégéjszakák száma 5,1, a vendégszám 6,9%-kal nőtt 2022 októberéhez képest 2023 októberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,3 millió vendég 3,1 millió

TOVÁBB OLVASOM »
kamatstop
kamatstop

Meghosszabbítják a kamatstop intézményét

Gulyás Gergely: marad a kamatstop Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette csütörtökön a Kormányinfón Budapesten: meghosszabbítják a kamatstop intézményét. A kormány meghosszabbítja a kamatstopot a

TOVÁBB OLVASOM »