HÍREK

Szűkülhet az alku a használt lakás piacon

Bővülés után szűkülhet az alkulehetőség a használt lakás piacon

Az OTP Ingatlanpont legfrissebb használt lakás értékesítési adatai töretlen tendenciaként mutatják az alku lehetőségének bővülését, már több mint egy éve. A vevők a meghirdetési ár egyre nagyobb részének elengedését tudják elérni, azonban a következő hónapokban ez szűkülhet az elemzők szerint.

A változást a kereslet alakulásával magyarázták, a tavaszi hónapokban ugyanis rendszerint több az érdeklődő, mint az év elején. A közlemény szerint az alkupozíciók szűkülését okozhatja az is, hogy az eladók a téli pangás miatt visszavettek az árakból. Az OTP ingatlanpont adatai szerint december eleje és február vége között az utolsó meghirdetett ár 7,2 százalékát lehetett alkuval megtakarítani, míg az előző negyedévben 6,6 százalékot, 2 éve pedig mindössze 4,1 százalékot.

Az alkulehetőség sok körülménytől függ a közlemény szerint, a települések méretével például fordítottan arányos. Községekben 8,9 százalék, a fővárosban viszont csak 3,3 százalék alkudható le, de az ingatlanok típusa szintén befolyásolja a lehetőségeket.

A családi házak eladóinak pozíciói például még erősödhettek is, mert az energiaárak miatti félelmek nem igazolódtak be. Így ezek az ingatlanok most kissé megint népszerűbbek. Főképp ott tartják jobban az árukat, ahol kisebb a választék írták.

Budapesten a panellakások is megőrizték az értéküket, ami arra utal, hogy a fővárosi lakáspiac válságálló. Hamarabb túlesik a válságokon, mint az ország más részei.

Lakást keresel vagy adnál el? Nemcsak az adásvételben vársz alkut, hanem egyedi lakáshitel ajánlatot is szeretnél? Keresd a Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) szakértőit!

#használt_lakás #OTP #alku #adásvétel

Forrás: www.mti.hu; Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu)

 

használt lakás

MTI 2023. március 16., csütörtök 11:51

adásvétel

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

KSH
otthonfelújítás

Otthonfelújítási program egyeztetés

EM-NGM: lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése. Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium

TOVÁBB OLVASOM »
aktivitás
turizmus

Megújulnak a Tourinform irodák

Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák. Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére.

TOVÁBB OLVASOM »
napenergia
lakás építés

Alacsony a lakásépítési aktivitás

Az alacsony lakásépítési aktivitást csak néhány nagyobb beruházás élénkítette. 2024 I. negyedévében 2779 új lakás épült, 23%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési

TOVÁBB OLVASOM »
kereslet
Ingatlanpiac

Az ingatlanpiaci kereslet nőtt áprilisban

Áprilisban jelentősen nőtt az ingatlanpiaci kereslet. Áprilisban lélektani határt tört át az ingatlanpiaci kereslet, a feladott lakáshirdetések száma jelentősen nőtt. Ami további élénkülést vetít előre

TOVÁBB OLVASOM »
külföldi
Ingatlanpiac

Nőtt a házak négyzetméterára

Az agglomerációban 10 százalékkal nőtt a házak négyzetméterára. A családi házak átlagos négyzetméterára 10 százalékkal nőtt az elmúlt fél évben (2024 első és 2023 utolsó

TOVÁBB OLVASOM »
vendégéjszakák
turizmus

A vendégéjszakák száma nőtt

A vendégéjszakák száma 25, a vendégeké 30%-kal nőtt 2023 márciusához képest. 2024 márciusában a turisztikai szálláshelyeken(kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) a vendégéjszakák száma közel 2,8 millió

TOVÁBB OLVASOM »

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

Zöldlakáshitel

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -