HÍREK

Erősödhet a magyar gazdaság

A pénzügyminisztérium szerint jövőre újra 4 százalék felett erősödhet a magyar gazdaság

A stabilitást erősítő intézkedéseknek köszönhetően a magyar gazdaság idén elkerülheti a visszaesést. Jövőre pedig ismét 4 százalék felett növekedhet. Mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Lakitelken.

A miniszter úr a rendezvényen kiemelte a veszélyes nemzetközi környezet és „a szankciók káros hatásai” már a hitelminősítői besorolásokban is megjelennek. Ugyanakkor Magyarországot még mindig két osztályzattal magasabbra sorolják, mint az elmúlt évtized elején.

A növekedéshez alapot ad, hogy a járvány hullámaival, az orosz-ukrán háború és a brüsszeli szankciós politika kihívásaival szemben ellenállónak bizonyult a magyar gazdaság.  A legfrissebb adatok szerint 2022-ben a foglalkoztatottak átlagos létszáma megközelítette a 4,7 millió főt, ami 60 ezerrel több, mint 2021-ben.

A pénzügyminiszter kiemelte a munkaerőpiacot támogatják a kormány intézkedései. Cél a munkahelyek megőrzése, valamint újak létrehozása. Ennek is köszönhető, hogy a munkanélküliségi ráta továbbra is 4 százalék alatti.

A GDP-bővülést „húzhatja” emellett az ipar, az építőipar és a beruházások erősödő teljesítménye is.

A kormány 2022 májusától folyamatosan stabilizációs intézkedéseket jelentett be. El kívánják érni az államadóság csökkenését és a költségvetési hiány mérséklését.

Ezeknek köszönhetően teljesült a 2022. évi hiánycél, míg az államadósságot nagyobb ütemben csökkentett a vártnál. Hívta fel a figyelmet Varga Mihály. , Kiemelte, hogy a költségvetési hiányt idén 3,9 százalékra, az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított arányát 70 százalék alá javítják.

A kormány idén is folytatta az államadósság előtörlesztését. A sikeres kötvénykibocsátás után januárban 370 milliárd forintnyi adósságot törlesztett Magyarország. A lépéssel javult az államadósság futamideje és erősödött Magyarország pénzügyi stabilitása.

#VargaMihály #magyargazdaság #költségvetés #államadóság #munkanélküliség #pénzügyminisztérium

Forrás: www.mti.hu; Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) , Pénzügyminisztérium

magyar gazdaság

lakásbiztosítás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

turizmus
turizmus

Sok magyar utazik Horvátországba

A korábbinál is több magyar turistára számítanak idén Horvátországban. Már az első négy hónapban ötödével nőtt a magyar turisták vendégéjszakáinak száma Horvátországban az egy évvel

TOVÁBB OLVASOM »

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

Zöldlakáshitel

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -