HÍREK

Babaváró határidő hosszabbítás

Hankó Balázs: idén tízezer család kerülhetne nehéz helyzetbe a babaváró program lejárta miatt

 

Idén mintegy tízezer család kerülhetne nehéz helyzetbe a babaváró program lejárta miatt. Ezért a kormány a határidőt 2026. július elsejéig meghosszabbítja. – mondta a kulturális és innovációs miniszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hankó Balázs a hétfőn bejelentett intézkedésről közölte:

a múlt héten a családszervezetekkel folytatott megbeszélést követően döntöttek arról, hogy a babaváró programban 2019. július 1. és 2021. július 1. között részt vevők esetében a visszafizetési határidőt egységesen meghosszabbítják.

„Magyarország családbarát ország, a célunk nem lehet más, mint hogy minden családba megérkezzék a vágyott gyermek” – hangsúlyozta a miniszter, hozzáfűzve, 2010 óta harminc intézkedés, évi 3300 milliárd forint segíti, erősíti a családokat és támogatja a gyermekvállalást.

A 2019. július elsején indult babaváró program eddig 245 ezer családot segített. 211 ezer gyermek született többek között ennek a programnak is köszönhetően – folytatta Hankó Balázs.

Kiemelte ugyanakkor, hogy az elmúlt évek „zaklatott idők voltak” – Covid-járvány, háború, „elhibázott szankciós politika” -.  A családszervezetekkel együtt úgy látták, hogy júliusban több mint ötszáz, idén tízezer család számára jelenthetne problémát a határidő lejárta.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója köszönetet mondott azért, hogy a kormány továbbra is a családok mellett áll és meghallgatta a családszervezetek kérését. Hiszen a babaváró hitelesek komoly nehézségekbe ütköztek volna a határidő lejártával.

Az elmúlt tizennégy évben nagyon jó kapcsolat alakult ki a kormány és a családszervezetek között, folyamatos a kommunikáció. A múlt heti egyeztetésen felmerült, hogy a tízmillió forintos babaváró hitelt sokan felvették, ám az utóbbi nehéz években nem mindenki merte „bevállalni a gyermekeket” – tette hozzá Király Nóra.

Megjegyezte, a fiatalok sok gyermeket szeretnének a kutatások szerint, ezért is fontos ez az intézkedés.

Hankó Balázs bejelentette továbbá, hogy a kormány a gyermekek minél jobb egészségügyi ellátása érdekében további 1,3 milliárd forint támogatást ad a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának. Hogy a gyermeksebészeti ellátás mellett a gyermektraumatológiához kapcsolódó műtőfejlesztés megvalósuljon.

Az eddigi kétmilliárd forintot kiegészítve válik lehetővé, hogy a dél-alföldi régióban a legmagasabb szintű gyermektraumatológiai ellátásra alkalmas műtőblokk jöjjön létre a tervek szerint egy éven belül – tudatta a miniszter.

Babaváró, személyikölcsön, lakáshitel segítséget kaphat szakértőinktől. Látogasson el a Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) vagy a Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu) oldalunkra!

#babaváró #hitel #lakáshitel #bank #otp #mbhbank #erstebank #unicredit #khbank

Forrás: www.mti.hu www.zoldszemelyikolcson.hu 

babaváró

MTI 2024. július 9., kedd 13:22

airbnb

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

KSH
KSH

KSH: külkereskedelmi, turisztikai adatok

Külkereskedelmi, turisztikai adatokat közöl a KSH. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalomról, a turisztikai szálláshelyek forgalmáról közöl adatokat a héten. Illetve az ipari termelői

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
MNB

Az MNB csökkentette az alapkamatot

 Az MNB 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal, 7,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. A

TOVÁBB OLVASOM »

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

Zöldlakáshitel

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -