HÍREK

Nő a befektetői aktivitás az ingatlanpiacon

Erősödő befektetői aktivitás idén az ingatlanpiacon.


Erősödő befektetői aktivitás várható idén a Duna House szerint az ingatlanpiacon. 2024 első negyedévének átlagában vidéken a vásárlók 25 százaléka. Budapesten a vásárlók 34 százaléka került ki a befektetők közül.

A Duna House pénteki MTI-nek küldött elemzésében idézi az MNB Lakáspiaci jelentését. Miszerint a befektetői jelenlét élénkítő hatással lehet az építési kedvre.Valamint a használt ingatlanokat érintő értéknövelő felújítási munkák elvégzése miatt a hazai lakásállomány minősége is javulhat.

Az év első három hónapjának adásvételei során az ingatlanközvetítő által bekért vevői információk alapján a Somogy vármegyében szerződő ügyfelek jelölték meg a legnagyobb arányban a befektetési célt. Mint fő motivációt, akik zömében közvetlen partszakasszal rendelkező balatoni településen szereztek ingatlant.

Magas befektetői aktvitás vidéken is

Hasonlóan magas volt a befektetői aktivitás a vidéki területek közül Baranya vármegyében is. Itt a vármegyeszékhely számított a kereslet középpontjának a befektetők körében. Kedvelt célpont befektetői szemmel természetesen a főváros is. Itt főként a pesti belvárosi lokáció, Erzsébetváros, Terézváros és az V. kerület vonzotta a befektetőket. Népszerűek voltak még Zugló és Újbuda lakásai is – írták.

Az északi part magas négyzetméterárai és a területen zárult nagyértékű ingatlantranzakciók miatt a legnagyobb összeget. Átlagosan 77,9 millió forintot a Veszprém vármegyében szerződő befektetők költötték ingatlanvásárlásra 2024 első negyedévében. Míg a fővárosban 56,6 millió forint volt az ingatlanra fordított átlagos költség. Hajdú-Bihar vármegyében 48,7 millió forint, Pest vármegyében 43 millió forint, Somogyban pedig 34 millió forint is elegendő egy befektetési célú ingatlan megvásárlásához.

Kitértek arra, hogy az MNB Lakáspiaci jelentése a hozamokkal kapcsolatban is pozitív hírrel szolgál azok számára, akik ingatlanba fektetnék megtakarításaikat. Ugyanis a vidéki városok átlagában a lakásbérbeadási hozam márciusban 7,2 százalékot tett ki. Ami meghaladja a 10 éves állampapírpiaci referenciahozamot, a 6,7 százalékot. Budapesten az előző év azonos időszakában mért 4,9 százalékról 5,1 százalékra nőtt a bérbeadási hozam. Tehát a fővárosi területeken még elmarad az említett állampapírpiaci referenciahozamtól.

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához 

#ingatlanpiac #befektetés #MNB #bérbeadás #négyzetméterár

aktivitás

Forrás: http://www.mti.hu

aktivitás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

otthonfelújítás
otthonfelújítás

Kormány dönt az otthonfelújítási programról

EM-NGM: következő ülésén dönt a kormány az otthonfelújítási program feltételeiről és ütemezéséről. A felhívástervezet társadalmi egyeztetése során beérkezett, kiemelkedő mennyiségű javaslatra tekintettel következő ülésén véglegesíti

TOVÁBB OLVASOM »
vendégéjszaka
turizmus

A vendégéjszakák száma csökkent

A vendégéjszakák száma 4,7, a vendégeké 1,3%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. 2024 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken a vendégéjszakák száma 1,2

TOVÁBB OLVASOM »
külföldi
Ingatlanpiac

Külföldi ingatlanvásárlók

Az utóbbi fél évben az ingatlanvásárlók mindössze 2,5 százaléka volt külföldi. Továbbra is a magyarok pörgetik az ingatlanpiacot. Az utóbbi fél évben a vevők mindössze

TOVÁBB OLVASOM »
KSH
KSH

KSH: külkereskedelmi, turisztikai adatok

Külkereskedelmi, turisztikai adatokat közöl a KSH. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalomról, a turisztikai szálláshelyek forgalmáról közöl adatokat a héten. Illetve az ipari termelői

TOVÁBB OLVASOM »