HÍREK

Budapesten nőtt a négyzetméterár

Az első negyedévben a fővárosi új lakások átlagos négyzetméterár 3,1 százalékkal nőtt

Az első negyedévben a Budapest kínálta új építésű lakások átlagos négyzetméterár 1,655 millió forint volt, ami 3,1 százalékkal magasabb az előző negyedévinél – közölte az Otthon Centrum (OC) kedden az MTI-vel.

Hozzátették, hogy éves összehasonlításban mindössze 5,1 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár. Ami a jelentős számú piacra került új lakással magyarázható, valamint azzal, hogy a fejlesztők többsége igyekezett elkerülni vagy minimalizálni az áremelést

A közlemény idézte Kosztolánczy Györgyöt, az Otthon Centrum vezérigazgatóját, aki elmondta. Az OC márciusi újlakás-piaci felmérése alapján Budapesten 337 beruházás van folyamatban, amelyekben 25 ezer lakás épül. A projektek száma azonos, ám a lakások száma 5,5 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél.

A vezérigazgató arra is kitért, hogy a beruházások 27,2 százaléka, 6,8 ezer lakás hirdetése még nem kezdődött el. Ami abszolút értékben és arányait tekintve is elmarad az előző negyedéves értéktől.

Kosztolánczy György a közleményben arról is beszámolt, hogy változott a legdrágább kerületek sorrendje:

  •  3,31 millió forintos árral már az I. kerületben kérik a legtöbbet a fejlesztők egy négyzetméterért,
  •  a II. kerület 3,15 milliós fajlagos árral áll a második helyen áll,
  •  míg az V. kerület 3,081 millió forinttal a harmadik legdrágább kerület.

A Hegyvidék – a XII. kerület – sincs sokkal lemaradva, ugyanis 2,94 millió forintos négyzetméterár jellemzi a városrészt. A kerületek döntő többségében azonban ennél jelentősen mérsékeltebb árak jellemzők – ismertette a vezérigazgató.

Négyzetméterár alakulása

Rámutattak, hogy a budai és a belvárosi kerületek többségében 1,5 millió forint felett alakult az új építésű lakások átlagos négyzetméterára. Azonban miközben a VIII. kerületben csak 1,44, a XI. kerületben 1,68, a III. kerületben 1,7, míg a IX. kerületben 1,8, a VII. kerületben pedig 1,87 millió forint a kínálati négyzetméterár átlaga.

A közlemény szerint megingathatatlan Angyalföld listavezető pozíciója a projekt- és lakásszámok terén. Évek óta a XIII. kerület az éllovas, ahogy most is. A 64 projekt és 8 ezer épülő és tervezett lakás kiemelkedő a kerületek között. Ezt követi a XI. kerület 45 projekttel és a III. kerület 38 projekttel. A legkevesebb projekt az I., az V. és a XXI. kerületben indult el. Míg lakásszámban az V. kerületben és a XVI. kerületben épül a legkevesebb (körülbelül 50) lakás.

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához! 
#ingatlanpiac #négyzetméterár #új_lakás #növekedés #Otthon_Centrum #Budapest
négyzetméterár

Forrás: www.mti.hu

aktivitás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

airbnb
Egyéb kategória

Babaváró határidő hosszabbítás

Hankó Balázs: idén tízezer család kerülhetne nehéz helyzetbe a babaváró program lejárta miatt   Idén mintegy tízezer család kerülhetne nehéz helyzetbe a babaváró program lejárta

TOVÁBB OLVASOM »
otthonfelújítás
otthonfelújítás

Kormány dönt az otthonfelújítási programról

EM-NGM: következő ülésén dönt a kormány az otthonfelújítási program feltételeiről és ütemezéséről. A felhívástervezet társadalmi egyeztetése során beérkezett, kiemelkedő mennyiségű javaslatra tekintettel következő ülésén véglegesíti

TOVÁBB OLVASOM »
vendégéjszaka
turizmus

A vendégéjszakák száma csökkent

A vendégéjszakák száma 4,7, a vendégeké 1,3%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. 2024 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken a vendégéjszakák száma 1,2

TOVÁBB OLVASOM »
külföldi
Ingatlanpiac

Külföldi ingatlanvásárlók

Az utóbbi fél évben az ingatlanvásárlók mindössze 2,5 százaléka volt külföldi. Továbbra is a magyarok pörgetik az ingatlanpiacot. Az utóbbi fél évben a vevők mindössze

TOVÁBB OLVASOM »

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

Zöldlakáshitel

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -