HÍREK

Lakásbiztosítási kampány márciusban

 Groupama: a márciusi lakásbiztosítási kampány élénkíti a versenyt

A lakásbiztosítási kampány élénkíti a versenyt, csökkenti az alulbiztosítottságot, és növeli a lakásbiztosítások elterjedtségét.Csökkenti a piaci koncentrációt is a márciusi lakásbiztosítási kampány, amelyben mindenki plusz költségek nélkül lecserélheti a meglévő lakásbiztosítási szerződését számára kedvezőbbre. Nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője Budapesten.

Kiemelte, hogy jelenleg 4 biztosító uralja a piacot, a szerződések 80 százaléka pedig 4 évnél régebbi. Magyarországon 100 ingatlanból 72 rendelkezik valamilyen biztosítással. Ez európai összevetésben jó arány, az elmúlt öt évben 69 százalékról emelkedett 72 százalékra – mondta. A Groupama Biztosító több mint félmillió lakásbiztosítási szerződéssel jelenleg a piac 3. legnagyobb szereplője. A márciusi lakásbiztosítási kampány 3,3 millió háztartást érint.

Budai József, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője elmondta: egyre többen kötik meg lakásbiztosításukat a bankban, hitelfelvételtől függetlenül. Minden ötödik újonnan kötött lakásbiztosítás fogyasztóbarát, közel 14 ezer fogyasztóbarát szerződésük van.

Mivel a szerződések túlnyomó része 4 évnél régebbi, az alulbiztosítottság csökkentéséhez fontos ezek megújítása. A bank és a biztosító országos reprezentatív kutatása szerint ugyanakkor az ügyfelek 43 százaléka évente foglalkozik a lakásbiztosításával – mondta.

Biztosítások aktualizációja a kampány során

Kitért arra, hogy a szerződések 46 százalékánál legfeljebb egy éve aktualizálták a biztosítási értéket utoljára, viszont 24 százaléka alacsonyabb értéken van biztosítva. A felmérésük szerint az ügyfelek 77 százaléka évi 10 ezer forint alatti díjkülönbözet miatt már átkötné a szerződését. 41 százalék pedig már 5 ezer forintnál kevesebb díjkülönbözet miatt is új biztosítót választana.

Kattintson a képre és máris indul az online kalkulátorunk!

A kutatásból kiderült, hogy az ügyfelek harmada 5 évnél ritkábban néz rá a biztosítására – ismertette Szobonya László. A szerződéskötések 25-30 százaléka ingatlan vásárlásához köthető. Megjegyezte, hogy csak minden 10. szerződést vizsgálják felül az ügyfelek.

A megkérdezettek többsége elégedett a biztosításával, viszont egy káresemény vízválasztó lehet: 30 százalékkal gyakoribb a szerződések aktualizálása akkor, amikor káresemény volt. Minden 3. káresemény esetében nincsenek tisztában az ügyfelek azzal, hogy mit fedez és mit nem fedez a biztosításuk.

A márciusi kampány révén modernebb, aktuálisabb lakásbiztosítási szerződések jönnek létre. Magasabb fedezeti összegekkel, a verseny olcsóbb díjakat eredményezhet, és a szolgáltatási színvonal emelkedését hozhatja, valamint növeli a biztosítási tudatosságot.

Arra számítanak, hogy a kampány országosan százezer új szerződést eredményezhet.

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához! 

#kampány #lakásbiztosítás #Groupama #szerződés

kampány

Forrás: www.mti.hu

OTP

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

MTÜ
turizmus

MTÜ: népszerűek a kempingek

MTÜ: egyre népszerűbbek a kempingek és a közösségi szálláshelyek is Egyre népszerűbbek a kempingek és a közösségi szálláshelyek is. Kempingezni a németek és a lengyelek

TOVÁBB OLVASOM »