HÍREK

Csúcsot döntöttek a SZÉP-kártya költések

Turisztikai ügynökség: csúcsot döntöttek a SZÉP-kártya költések

Csúcsot döntöttek a SZÉP-kártya költések 2023-ban. A fizetőeszköz továbbra is a belföldi turizmus motorja – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel szerdán.

A tájékoztató szerint a SZÉP-kártya költések tavaly minden korábbit felülmúltak: 2023-ban 449,4 milliárd forintot költöttek a felhasználók. Ez a megelőző évit 17 százalékkal szárnyalta túl. 2019-hez viszonyítva pedig több mint kétszeresére nőtt (+136 százalék), és reálértéken is 61 százalékkal emelkedett.

A turisztikai szolgáltatók SZÉP-kártyás forgalma több mint 14 százalékkal bővült éves szinten. Annak ellenére is, hogy 2023 utolsó öt hónapjában a kafetériaeszközzel hideg élelmiszert is lehetett vásárolni. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a szálláshelyek közül a szállodákban, közülük is a négycsillagos hotelekben költötték a legtöbbet a SZÉP-kártyákról.

A szálláshelyeken tavaly 516 ezer felhasználó vette igénybe számlája kiegyenlítéséhez SZÉP-kártyáját. Emellett továbbra is szívesen fizettek vele éttermekben és turisztikai attrakcióknál.

A turizmus kiváló év végi hajrájához is jelentősen hozzájárult a SZÉP-kártya. Az adatok szerint az előző év végi felhasználáshoz képest 2023 decemberében 13 százalékkal nőtt a turisztikai szolgáltatásokra fordított összeg.

A SZÉP-kártya továbbra is a turizmus motorja az MTÜ elemzése szerint, különösen vidéken, ahol a belföldi forgalom zöme összpontosul.

Mind a SZÉP-kártya felhasználók száma, mind a rá utalt összeg jelentősen növekedett

Az elemzésben arra is kitértek, hogy tavaly a munkavállalók SZÉP-kártyáira feltöltött összegek 25 százalékkal növekedtek 2022-höz képest. Elérték a 445 milliárd forintot.
Kiemelték, hogy decemberben történelmi magasságot ért el a havi SZÉP-kártya feltöltések értéke. 83 milliárd forint érkezett a plasztikokra, ami 58 százalékkal haladta meg a 2022. decemberi szintet.

Tavaly 2022-höz képest a SZÉP-kártya felhasználók száma jelentősen bővült, számuk meghaladja a 2,7 milliót. Emellett az elfogadóhelyeké is 10 százalékkal, 60 ezerre nőtt az elmúlt évben.

A december végi adatok szerint több mint 83 milliárd forint áll rendelkezésre a SZÉP-kártyákon – olvasható a közleményben.

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához! 

#SZÉP-kártya #belföldi_turizmus #szálláshely #szálloda #panzió #hotel

SZÉP-kártya

Forrás: MTI

SZÉP kártya

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

otthonfelújítás
otthonfelújítás

Kormány dönt az otthonfelújítási programról

EM-NGM: következő ülésén dönt a kormány az otthonfelújítási program feltételeiről és ütemezéséről. A felhívástervezet társadalmi egyeztetése során beérkezett, kiemelkedő mennyiségű javaslatra tekintettel következő ülésén véglegesíti

TOVÁBB OLVASOM »
vendégéjszaka
turizmus

A vendégéjszakák száma csökkent

A vendégéjszakák száma 4,7, a vendégeké 1,3%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. 2024 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken a vendégéjszakák száma 1,2

TOVÁBB OLVASOM »
külföldi
Ingatlanpiac

Külföldi ingatlanvásárlók

Az utóbbi fél évben az ingatlanvásárlók mindössze 2,5 százaléka volt külföldi. Továbbra is a magyarok pörgetik az ingatlanpiacot. Az utóbbi fél évben a vevők mindössze

TOVÁBB OLVASOM »
KSH
KSH

KSH: külkereskedelmi, turisztikai adatok

Külkereskedelmi, turisztikai adatokat közöl a KSH. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalomról, a turisztikai szálláshelyek forgalmáról közöl adatokat a héten. Illetve az ipari termelői

TOVÁBB OLVASOM »