HÍREK

Telített szálláshelyek az ünnepi hétvégén

MTÜ: többen töltik az ünnepi hétvégét szálláshelyeken, mint tavaly

Többen töltik az ünnepi hétvégét szálláshelyeken, mint tavaly. Az idén közel 10 százalékkal több, összesen 213 ezer vendégéjszakára érkezett foglalás – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel szerdán.

Az ünnepi hosszú hétvégét az idén a tavalyinál 10 százalékkal több turista tölti majd Magyarországon.  Ez közel 110 ezer vendéget jelent  – ismertette az MTÜ a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján. Hozzátették, hogy míg a külföldiek körében Budapest a legvonzóbb, addig a magyarok jellemzően vidéken pihennek. A Balaton után a fürdőhelyek a legkedveltebb úti céljaik.

Az adatok alapján az országhatárokon túlról 63 ezer turista választotta hazánkat, azon belül is Budapestet, ahol közel 70 százalékuk kapcsolódna ki. A fővárosban szállást regisztrált külföldiek jelentős része Spanyolországból, Olaszországból, Németországból és az Egyesült Királyságból indul útnak. Ezen felül Görögországból is szép számmal érkezett foglalás. A vidéki tájakat elsősorban az Ausztriából, Csehországból és Németországból érkezők fedeznék fel.

A legnépszerűbb uticélok

Kiemelték, hogy a vidéki települések iránt is hatalmas az érdeklődés, a téli szezonban jellemzően a fürdődesztinációkban magasabb a szálláshelyek forgalma. Az ünnepek alatt a leglátogatottabb turisztikai térségek között szerepel a Balaton, Bük-Sárvár és Budapest környéke. A kedvenc települések dobogósai pedig Hévíz, Bük és Sárvár lettek.

A hazai vendégek többsége vidéken pihen a legszívesebben az ünnepi időszakban. Számukra a Balaton, a Mátra-Bükk, valamint a Debrecen és környéke térség a leghívogatóbb a közlemény szerint. A fürdővárosok népszerűsége is töretlen: a karácsonyi előfoglalások toplistáját idén Hévíz, Hajdúszoboszló és Zalakaros vezeti.

A szálláshelyek közül a legkeresettebbek ilyenkor a 4 és 5 csillagos hotelek, ahová a foglalások 68 százaléka érkezett. A magyar vendégek idén a tavalyinál is nagyobb arányban választottak az ünnepekre felsőkategóriás szállodai tartózkodást. Háromból két belföldi foglalás ezekbe a hotelekbe szól az NTAK adatai szerint – áll az MTÜ közleményében.

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához! 

#ünnepi #turizmus #szálláshelyek #szálloda

ünnepi

Forrás: MTI

albérlet

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

turizmus
turizmus

Sok magyar utazik Horvátországba

A korábbinál is több magyar turistára számítanak idén Horvátországban. Már az első négy hónapban ötödével nőtt a magyar turisták vendégéjszakáinak száma Horvátországban az egy évvel

TOVÁBB OLVASOM »

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

Zöldlakáshitel

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -