HÍREK

Sikeres Takarék Jelzálogbanki kibocsátás

Több mint kétszeres túljegyzés mellett bocsátott ki zöld jelzálogleveleket a Takarék Jelzálogbank

 

A Takarék Jelzálogbank Nyrt. idei második zöldjelzáloglevél-kibocsátásán a tervezett 4 milliárd forintos ajánlatra 10 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot a tőkepiaci szereplők. Ebből 6 milliárd forintot fogadtak el – közölte a társaság az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint a kedden nyilvános ajánlattételre bocsátott, 2027-es lejáratú jelzáloglevél évi fix 3,5 százalék kamatot fizet.

Ismertették, hogy a jegyzésből befolyó bevételből kizárólag energiahatékony lakóingatlanok építését, illetve zöldnek minősített használt lakások vásárlását, valamint használt ingatlanok energiahatékony felújítását finanszírozzák.

„Az aukción tapasztalt nagy érdeklődés is mutatja, hogy a tőkepiaci szereplők is egyre inkább felismerik az ESG-szempontok (Environment, Social,Governance -környezetvédelmi, társadalmi felelősségvállalási és vállalatirányítási szempontok) bankcsoportunk működésében betöltött szerepét. Illetve a fenntartható fejlődés és a klímaváltozás mérséklésének jelentőségét” – idézte a közlemény Nagy Gyula vezérigazgatót.

A társaság 2021-ben jelent meg először zöldjelzáloglevél-kibocsátással a piacon.

A bank integrált hitelintézetként a Takarék csoport tagja. Egyben a 2020-ban megalakult Magyar Bankholding csoport tagja is. Amely az egyesült MKB csoporttal együtt a második legnagyobb magyarországi bankcsoport.

Az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. jogi egyesülésével a Magyar Bankholding keretében csaknem három éve tartó fúziós folyamat április 30-án lezárul. A Takarék Jelzálogbank május 1-től az egységes MBH Bank márkanév és arculat alatt működik tovább.

A Takarék Jelzálogbank Nyrt. adózott eredménye 2021-ben 2,745 milliárd forintra emelkedett az előző évi 2,373 milliárd forintról, a nettó kamatbevétel 3,212 milliárd forintról 4,248 milliárd forintra nőtt a vizsgált időszakban.

A mérleg szerint 2021. december 31-én a kibocsátott jelzáloglevélállomány 327,835 milliárd forintra csökkent. Az egy évvel korábbi 329,084 milliárd forintról.

#takarék #jelzáloglevél #ESG #MKB #Takarékbank

Forrás: www.mti.hu; Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu)

Takarék

MTI 2023. április 11., kedd 15:22

lakás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

KSH
KSH

KSH: külkereskedelmi, turisztikai adatok

Külkereskedelmi, turisztikai adatokat közöl a KSH. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalomról, a turisztikai szálláshelyek forgalmáról közöl adatokat a héten. Illetve az ipari termelői

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
MNB

Az MNB csökkentette az alapkamatot

 Az MNB 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatot. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal, 7,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. A

TOVÁBB OLVASOM »

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

Zöldlakáshitel

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -