HÍREK

Mérséklődő albérleti díj

Otthon Centrum: mérséklődtek az albérleti díj összegek a tavalyi utolsó negyedévhez képest

 

Az év első negyedévében 216 ezer forinton alakult a fővárosi használt téglalakások átlagos havi albérleti díj összege. Ami ugyan magasabb a tavalyi éves átlagnál, de 6 százalékkal alacsonyabb 2022 utolsó negyedévéhez képest. – közölte az Otthon Centrum (OC) ingatlanközvetítő hétfőn az MTI-vel.

A legdrágább városrészek hagyományosan a budai kerületek, itt átlagosan 256 ezer forint a havi bérleti díj. A csökkenés ezekben a kerületekben mindössze 2 százalék. A belvárosban átlagosan 220 ezer forint, a külső pesti kerületekben pedig átlagosan 156 ezer forint a havi bérleti díj. Ez mindkét városrészben már 6 százalékkal olcsóbb a tavalyi év negyedik negyedévéhez képest.

Budapesten a különböző méretű ingatlanok közül elsősorban a nagy lakások árai mérséklődtek:

  • a három szobás lakásoknál a 263 ezer forintos átlagos bérleti díj 15 százalékkal kedvezőbb a 2022 utolsó három hónapjában mért értéknél,
  • míg az egy szobás lakásokat 144 ezer forintért lehetett bérelni az első negyedévben, ami 2 százalékkal alacsonyabb díjat jelent.

Jelenleg a bérlőknek azzal kell számolniuk, hogy az V. kerület a legdrágább 327 ezer forinttal. Ezt követi  a XI. kerületben átlagosan 232 ezer forintért lehet lakást bérelni. A XIII. kerületben 205 ezer, a VIII. kerületben 180 ezer, míg a XIV. kerületben 175 ezer forint az átlagos havi díj.

Vidéken főként a régió központokban csökkent a bérleti díj: a tavalyi év utolsó három hónapjában mért 187 ezer forintról 3 százalékkal, 181 ezer forintra mérséklődött idén az első negyedévben.

A közlemény idézte Molnár Szabolcsot, az Open House alapítóját, aki elmondta: a rendelkezésükre álló adatok szerint a vidéki városok közül Székesfehérvár a legdrágább, átlagosan 210 ezer forinttal. Győrben 150 ezer forint a havi bérleti díj átlagértéke. Ezzel szemben Tatabányán átlag 145 ezer. Míg Debrecenben 142 500 forintért lehetett használt téglalakást bérelni idén az év első három hónapjában.

Az ingatlan – és hitelközvetítéssel foglalkozó Open House cégcsoportban 2022-ben szerzett az Otthon Centrum többségi tulajdont – olvasható az OC közleményében.

Kiadós lakás keresel? Vagy inkább lakást vásárolnál? Keresd a Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) szakértőit!

#albérleti_díj #albérlet #kiadólakás #otthoncentrum

Forrás: www.mti.hu; Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu)

albérleti díj


MTI 2023. március 27., hétfő 13:40

ingatlan adásvétel

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

megtakarítás
megtakarítás megoldások

Megtakarítás az újabb adó nélkül?

Az elmúlt héten jelenet meg a kormányrendelet, miszerint a megtakarítás típusok egyes formáit szociális hozzájárulási adó terheli (SZOCHO). Alapvetően mentes az új adóforma alól: az

TOVÁBB OLVASOM »
energetikai tanúsítvány
energetikai tanúsítvány

Új energetikai tanúsítvány érkezik

EM: megújulnak és korszerűbbek lesznek az épületek energetikai tanúsítvány típusai Korszerű rendszerben készülnek és a korábbiaknál részletesebb felújítási javaslatokat tartalmaznak a jövőben az épületek energetikai

TOVÁBB OLVASOM »
családtámogatás
családtámogatás

Családtámogatás további változásai

A családtámogatás  változásairól újabb segítségeket kaptunk és osztunk meg veletek, partnerünk az OTP Bank információira alapozva. Az otthonteremtési kamattámogatásról szóló 341/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet

TOVÁBB OLVASOM »
család támogatás
család támogatás

Család támogatás változásai

Partnerünk az OTP Bank segítségével az alábbiakban adunk tájékoztatást a család támogatás változásairól. 1. Az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016 (II.

TOVÁBB OLVASOM »