HÍREK

Lakásbiztosítás fő megoldása az MFO

MNB lakásbiztosítás megoldása, a fogyasztóbarát otthonbiztosítások már 1100 milliárd forint vagyont védenek

Tavaly év végére meghaladta a 26 ezret a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (mfo) szerződések száma. A konstrukcióval védett ingó- és ingatlan ügyfélvagyon értéke mintegy 1100 milliárd forint volt az végén. Közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.

A minősített otthonbiztosítás aránya decemberben átlagosan 10 százaléknyi volt az mfo-t értékesítő társaságok körében, sőt van olyan piaci szereplő, ahol az új eladások többségét már a speciális termék tette ki.

A jegybank felhívta a figyelmet arra, hogy idén április 30-tól lakáshitel felvételekor a bankoknak és hitelközvetítőknek – amennyiben a hitelfelvétel feltétele a lakásbiztosítás kötése – be kell mutatniuk az ügyfelek részére az mfo-kalkulátort.

Arra is kitértek, hogy a megkötött lakásbiztosításokat érdemes időnként áttekinteni, valamint friss kalkulációt végezni. Az ügyfél meglévő szerződését általában 30 nappal az évforduló előtt tudja írásban felmondani, illetve az adott biztosítón belül évfordulótól függetlenül tud mfo-termékre váltani. Hozzátették: a jövő évtől 30 napos felmondási idővel minden év márciusában is felmondhatók lesznek a lakásbiztosítási szerződések.

Az MNB tájékoztatott, hogy mfo terméket 11 hazai biztosító kínál ügyfeleinek, amelyek együttes piaci részesedése a díjbevételre vetítve bő 90 százaléknyi.

A minősített biztosítás alapcsomagja elemi károkra és egyéb, a háztartásokat alapvetően veszélyeztető tipikus kockázatokra nyújt fedezetet. Átlagdíja pedig kedvezőbb az egyéb piaci konstrukciókénál. Az utolsó negyedévben értékesített fogyasztóbarát otthonbiztosítások átlagdíja 42,1 ezer forint volt, míg az egyéb lakásbiztosításoknál ez 49,9 ezer forintra rúgott.

#lakásbiztosítás #mfo #minősítettfogyasztóbarátotthonbiztosítás #MNB #lakáshitel

Forrás: www.mti.hu; Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu)

lakásbiztosítás

MTI 2023. február 20., hétfő 10:35

 

családok

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

éves szaldó
éves szaldó

Jó hír az éves szaldó kapcsán

Lantos Csaba energiaügyi miniszter bejelentése alapján, aki 2023. szeptember 7 éjfélig jelezte az áramszolgáltató felé a napelem telepítési igényét és 2025. 12.31 be is fejezi

TOVÁBB OLVASOM »
elektromos autó
elektromos autó

15 millió elektromos autó eladás

A Gartner szerint idén csaknem 15 millióra nő az elektromos autó kiszállítás A Gartner amerikai technológiai piackutató cég előrejelzése szerint az elektromos autó (villanymotoros és

TOVÁBB OLVASOM »
internet
internet

Milyen internet elérésed van otthon?

Az elégséges internet elérésről végzett piackutatást az NMHH A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elégséges internet elérésről végzett piackutatása szerint az internetfelhasználók jelentős része

TOVÁBB OLVASOM »
MBH Bank
MBH Bank

Szép MBH Bank eredmények

MBH Bank: jelentősen javult a jövedelmezőség, 50 százalékos bevétel- és eredménynövekedés az első félévben Az MBH Bank adózás utáni eredménye 142,1 milliárd forint volt az

TOVÁBB OLVASOM »
árfigyelő
Egyéb kategória

Új funkció az árfigyelő oldalon

GVH: már elérhető az új funkció az árfigyelő oldalon Többfunkciós, szabadon összeállítható, megosztható bevásárlólistával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő – jelentette

TOVÁBB OLVASOM »