HÍREK

Emelkedett a tőzsde a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a tőzsde (BUX) a héten

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a tőzsde a héten. A Budapesti Értéktőzsde BÉT részvényindexe, a BUX 46 645,41 ponton zárt pénteken, 205,27 ponttal, 0,44 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac heti forgalma 38,95 milliárd forint volt az előző heti 46,19 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában közölte, hogy pénteken relatív alacsony forgalom mellett iránykeresés jellemezte a BUX-index mozgását. Ez nagyjából elmondható a nyugat-európai és a régiós tőzsdékről is, így „nem lógtunk ki a sorból”.

Ezt megelőzően a héten, szerda kivételével emelkedéssel zárt a BUX-index.

Arra is kitértek, hogy kedden tartott kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a várakozásoknak megfelelően nem változtak a kamatkondíciók. A kamatdöntést követő háttérbeszélgetésen kiderült, hogy a bankok számára előírt kötelező tartalékrátát 5 százalékról 10 százalékra emeli az MNB április 1-től, mely jelentős likviditás-szűkítést jelent.

A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 3,64 százalékkal a Mol erősödött, a papír 2788 forinton zárt pénteken, 6,13 milliárd forintos heti forgalom mellett.

  • A Richter árfolyama 0,24 százalékkal emelkedett. A részvény 8240 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 5,39 milliárd forint volt.
  • Az OTP jegyzése 1,06 százalékkal gyengült, a részvény a héten 25,22 milliárd forintos forgalmat ért el, pénteken 11 250 forinton zárt.
  • A Magyar Telekom 1,07 százalékkal csökkent a héten, pénteken 370 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 1,21 milliárd forint volt.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3666,30 ponton zárt a héten, ami 10,49 ponttal, 0,29 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

#tőzsde #BÉT #BUX #Richter #OTP #MOL #MagyarTelekom #MNB

Forrás: www.mti.hu; BÉT, Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu)

tőzsde

KSH

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

turizmus
turizmus

Sok magyar utazik Horvátországba

A korábbinál is több magyar turistára számítanak idén Horvátországban. Már az első négy hónapban ötödével nőtt a magyar turisták vendégéjszakáinak száma Horvátországban az egy évvel

TOVÁBB OLVASOM »

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

Zöldlakáshitel

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -