4 millió 704 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma decemberben
2022 decemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak száma átlagosan 4 millió 704 ezer fő volt, 17 ezerrel több, mint egy éve.
2022-ben – az év egészét tekintve – a foglalkoztatottak átlagos száma 61 ezer fővel, 4 millió 696 ezer főre emelkedett, a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 74,4% volt, 1,3 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.
2022. október–december az egy évvel korábbihoz képest:
A foglalkoztatottak létszáma 15 ezer fővel több, 4 millió 702 ezer fő volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 16 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 13 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 14 ezerrel csökkent.
A 15–64 évesek közül 4 millió 589 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,5% volt.
A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 428 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 78,8% volt.
A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 11 ezerrel, 2 millió 161 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal, 70,2%-ra emelkedett.
A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 271 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 0,4 százalékponttal, 27,6%-ra csökkent.
Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta lényegében nem változott, 88,1% volt, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 2,7 százalékponttal, 66,8%-ra emelkedett.
A 15–64 évesek körében a foglalkoztatás szintje a fővárosban volt a legmagasabb (79,0%), míg a legalacsonyabb érték (70,1%) Észak-Magyarországot jellemezte.
A legjelentősebb növekedés a foglalkoztatási ráta értékében Észak-Magyarországon (2,3 százalékpont) volt, míg Nyugat-Dunántúlon 0,9 százalékpontos csökkenés mutatkozott.
2022-ben az egy évvel korábbihoz képest:
A foglalkoztatottak létszáma 61 ezer fővel, 4 millió 696 ezerre nőtt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 60 ezer fővel, a külföldi telephelyen munkát vállalóké 13 ezerrel nőtt, míg a magukat közfoglalkoztatottnak vallók létszáma 12 ezerrel csökkent.
A foglalkoztatottak közül 4 millió 586 ezren tartoztak a 15–64 évesek körébe, a korcsoport foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal, 74,4%-ra nőtt. A férfiak körében 0,9 százalékponttal, a nők esetében 1,7 százalékponttal nőtt a ráta értéke, a férfiaké 78,8, a nőké 69,9%-ra emelkedett.
A fő korcsoportok mindegyikét a foglalkoztatási ráta növekedése jellemezte. A legjelentősebb emelkedés az 55–64 éves korcsoportban volt megfigyelhető, foglalkoztatási rátájuk 2,8 százalékponttal, 65,6%-ra nőtt.
#foglalkoztatottakszáma #munkaerőpiac #közfoglalkoztatottak #ksh
Forrás: www.ksh.hu; Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu)