HÍREK

Amikortól minden megváltozhat

Lehetett számítani arra, hogy az emelkedő lakáshitelkamatok, valamint a rendkívül kedvező kamatozással bíró zöld otthon program miatt a támogatott hitelek szerepe felértékelődik, arra viszont kevesen számítottak, hogy a háztartások által felvett kölcsönök 43 százaléka valamilyen támogatott formában kerül a családokhoz 2022. első félévében. Ha a következő hetekben valóban megszületik a kormányzati zöld hitel konstrukció, a támogatott hitelek térnyerése tovább folytatódhat.

 Továbbra is változatosan alakul a lakáshitelek piaca az idei év hatodik hónapjában a lakáshitelek szerződéses összege meghaladta 128 milliárd forintot, ami az egy évvel korábbitól 6, a májusi folyósítási értéktől 16 százalékkal marad el. A csökkenés részben a zöld hitelek kifutásával magyarázható. Ennek köszönhetően a támogatott lakáshitelek részaránya is csökkent, mégpedig a májusi 48 százalékról 35 százalékra.

 Az arányokat ennyire megborító félév okai is könnyen összerakhatóak. Az infláció felpörgése magasabb kamatkörnyezetet hozott a múlt év közepe óta, így a támogatott hitelek az arra jogosultak szemében sokkal vonzóbbak lettek. Ehhez jött hozzá, hogy tavaly ősszel megjelent a magyar hiteltörténelem egyik legkedvezőbb konstrukciója, a zöld hitel, amelyet energiatakarékos lakóingatlan építésére, vásárlására lehet fordítani.

 Az idei első félévben így több mint 775 milliárd forintra rúgott a lakáshitel-szerződések összértéke, ami egyébként 30 százalékos éves növekedésnek felel meg.

 Idén januártól június végéig a bankokon keresztül a lakásvásárlóknak és -építőknek juttatott 335 milliárdnyi támogatott hitelforint azt jelentette, hogy a kifizetett támogatott kölcsönök összege az idei első félévben megtriplázódott. Ugyanígy háromszoros teljesítményt jelez a támogatott kölcsönök teljes kihelyezéseken belüli részaránya: a 335 milliárd forintos összeg a teljes lakáshitel-folyósítás 43 százalékát tette ki. 2017 júliusa és 2021. decembere között a támogatott hitelek részaránya 14 százalék volt.

Az MNB Zöldhitel konstrukciójának kifutásával a támogatott kölcsönök részaránya bizonyosan visszaesik majd, azonban a hitelkamatok drágulásának köszönhetően a kereslet a piaci hitelek iránt csökkenni fog. Azok akik pedig valamilyen módon jogosultak valamilyen támogatott konstrukció – pl. csok – igénybevételére, egész bizonyosan vállalják az igényléssel járó extra adminisztratív terheket. A támogatott konstrukciók igénybevételével ugyanis csökkenthetik a teljes adósság kamat-, és így törlesztési terheit.

 Ingatlanközvetítés, Lakásépítés, lakásvásárlás?

Zöldhitel Csoporttal zöld út, bármely megoldáshoz!

A Zöldhitel Csoport szakértői segítséggel, kamatkedvezmény javaslatokkal, hatékony és gyors ingatlanközvetítéssel, hiteligénylési folyamattal támogatja az új lakásba, családi házba költözőket. További információ és segítség a www.zoldlakashitel.hu Hitelkalkulátor | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalon vagy a 06303426308-as telefonszámon.

#MNB  #otthonprogram #kamatkörnyezet  #zöldhitel #szakértőitámogatás

Forrás: index.hu, www.zoldhitel.hu

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

használt autó
használt autó

Élénkül a használt autó piac

JóAutók.hu: lassú élénkülést mutat a használt autó piac Lassú élénkülést mutat a hazai használt autó piac, augusztusban 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 2,9 százalékkal

TOVÁBB OLVASOM »
éves szaldó
éves szaldó

Jó hír az éves szaldó kapcsán

Lantos Csaba energiaügyi miniszter bejelentése alapján, aki 2023. szeptember 7 éjfélig jelezte az áramszolgáltató felé a napelem telepítési igényét és 2025. 12.31 be is fejezi

TOVÁBB OLVASOM »
elektromos autó
elektromos autó

15 millió elektromos autó eladás

A Gartner szerint idén csaknem 15 millióra nő az elektromos autó kiszállítás A Gartner amerikai technológiai piackutató cég előrejelzése szerint az elektromos autó (villanymotoros és

TOVÁBB OLVASOM »
internet
internet

Milyen internet elérésed van otthon?

Az elégséges internet elérésről végzett piackutatást az NMHH A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elégséges internet elérésről végzett piackutatása szerint az internetfelhasználók jelentős része

TOVÁBB OLVASOM »
MBH Bank
MBH Bank

Szép MBH Bank eredmények

MBH Bank: jelentősen javult a jövedelmezőség, 50 százalékos bevétel- és eredménynövekedés az első félévben Az MBH Bank adózás utáni eredménye 142,1 milliárd forint volt az

TOVÁBB OLVASOM »
árfigyelő
Egyéb kategória

Új funkció az árfigyelő oldalon

GVH: már elérhető az új funkció az árfigyelő oldalon Többfunkciós, szabadon összeállítható, megosztható bevásárlólistával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő – jelentette

TOVÁBB OLVASOM »