HÍREK

A csok plusz érdemi segítséget jelent

Hornung Ágnes: a piaci szereplők szerint is érdemi segítséget jelent a csok plusz


A piaci szereplők szerint is érdemi segítséget jelent a csok plusz a gyerekvállaláshoz és az ingatlanvásárláshoz. Mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.

Hornung Ágnes kiemelte, szerették volna a piaci viszonyokhoz igazítani az új konstrukciót és segíteni a családokat „álmaik otthonának” megteremtésében.

Azok a párok, akik 1, 2 vagy 3 gyereket vállalnak, 15, 30 vagy 50 millió forintot tudnak igényelni a futamidő végéig államilag támogatott fix 3 százalékos kamattal. Amely a piacinál jóval kedvezőbb törlesztőrészletet garantál, mindez pedig a piaci szereplők szerint is érdemi segítséget jelent – jegyezte meg.

Már az első napok óta nagyon intenzív az érdeklődés a csok plusz iránt. Az első havi nem hivatalos adatok szerint több mint ezer komoly szándékú érdeklődő jelentkezett a bankoknál. A régi csok „sikertermék” volt, és bíznak benne, hogy a csok plusz is az lesz – tette hozzá.

Hornung Ágnes kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy a csok pluszt azok is felvehetik, akik igényelték a régi csokot, de valamilyen formában „kiszálltak” belőle. Akár úgy, hogy már megszülettek az akkor vállalt gyerekek, vagy ha még nem születtek meg, akkor arányosan visszafizetik az állami támogatást.

Új és a használt lakás vásárlásánál egyező összeg

Az államtitkár közölte, változás a régi csokhoz képest, hogy most ugyanakkora összeget lehet igényelni az új és a használt lakás vásárlásánál is. Az első lakást vásárlók esetében pedig kevesebb, csak 10 százalék önrészre van szükség.

Ha az első tervezett gyermek megszületik, a családok kérhetik egy évre a törlesztés felfüggesztését. A második gyerek születésétől kezdve pedig minden gyerek esetében 10-10 millió forintot elengednek – fűzte hozzá Hornung Ágnes.  Az viszont nem változott, hogy a csok segítségével vásárolt ingatlanok esetében továbbra sem kell illetéket fizetni – ismertette az államtitkár.

Csok plusz az ország egész területén

Hornung Ágnes a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy a csok plusz az ország egész területén alkalmazható. A falvakban, az ötezer fő alatti településeken is igényelhető akár a falusi csokkal együtt.

Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha egy családnál nem születik meg a vállalt gyermek, azt válaszolta: ha orvosilag alátámasztott, hogy a várandósság nem lehetséges, akkor a támogatás megmarad.   Ugyanakkor azt látják, hogy a kívánt gyerekek nagy része a régi csoknál is megszületett. A párok tudatosan lépnek be ebbe a konstrukcióba – emelte ki.

Az igényelt átlagos hitelösszeg 25 millió forint körül van, amely – a kutatásokkal összhangban – azt bizonyítja, hogy a többgyermekes családmodell a legnépszerűbb.

Számoljunk és nézzük meg tudunk-e az Ön számára kedvezőbb lakásbiztosítást kötni a márciusi lakásbiztosítási kampányban! A biztosítók ajánlatát egyben, összehasonlítva láthatja nálunk.
Hívjon bennünket és segítünk kedvező megoldást találni: 30 326 4703, 30 648 9525, 30 342 6308, 30 373 2000. Hívj bennünket és segítünk!
Személyes és távoli, online kötés is megoldható! Vagy klikkeljen és számolja ki a következő linken – összehasonlító oldalunkon a legkedvezőbb megoldásokért:
Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához! 

#csok_plusz #gyerekvállalás #család #falusi_csok

csok

Forrás: www.mti.hu 

csok

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

MNB
alapkamat

MNB csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb.

TOVÁBB OLVASOM »
energetikai tanúsítvány
energetikai tanúsítvány

Energetikai tanúsítvány kisokos

Energetikai Tanúsítvány Az energetikai tanúsítvány az ingatlanok energiahatékonyságát mérő dokumentumok, amelyek szerepe az ingatlanpiacon egyre nagyobb jelentőséggel bír. 2023. novemberétől új jogszabály lépett életbe, amely

TOVÁBB OLVASOM »
airbnb
airbnb

No Airbnb döntés Terézvárosban

A rövid távú szálláskiadás tiltása mellett voksolt a terézvárosi szavazók többsége: az Airbnb típusú szálláshelyek betiltásáról szóló ügydöntő szavazáson két hét alatt 6083 terézvárosi voksolt.

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
MNB

Csalásra figyelmeztet az MNB

Valótlan hirdetéseket tettek közzé bűnözők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és egy tőzsdei kibocsátó állítólagos befektetési programjáról – közölte az MNB pénteken az MTI-vel. A

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
kgfb

Több ezer kgfb roller szerződés

A rollerekre és egyéb mikromobilitási eszközökre július 16-án bevezetett kgfb óta összesen 4300 ilyen biztosítási szerződést kötöttek a Netrisknél augusztus közepéig, ezeknek az átlagos éves

TOVÁBB OLVASOM »

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

Zöldlakáshitel

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -