HÍREK

OTP: fellendülés várható az ingatlanpiacon

OTP-elemző: fellendülés várható az ingatlanpiacon az idén

A javuló gazdasági, hitelezési környezetnek és a régi-új állami támogatásoknak köszönhetően az ingatlanpiaci szektor az idén növekedési pályára léphet. Nyilatkozta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője az OTP Bank, az OTP Ingatlanpont és az OTP Otthon közös sajtóbeszélgetésén.

Valkó Dávid kiemelte: fellendülést várnak, elsősorban a tranzakciók számában, ami elérheti a 120 ezret. Tavaly minden főbb piaci mutató visszaesett. Az OTP becslése szerint 25 százalékkal csökkenhetett a tranzakciók száma, így a teljes évben nagyjából 105 ezer ügyletet bonyolítottak. Arra számítanak, hogy az idén már a befektetési célú vásárlók aránya is nőni fog – tette hozzá.

Elsőként a tranzakciószám növekedése indulhat el a lakáspiac jó működéséhez szükséges külső tényezők – gazdasági növekedés, reálbérek emelkedése, kamatok, állami támogatások – javulásával. Míg a nominális árakban az idén még további stagnálást, esetleg minimális növekedést, reálárszintben lassuló, illetve fokozatosan megszűnő csökkenést várnak.

Az építési engedélyek száma nőhet

Az építési engedélyek száma nőhet az 5 százalékos, kedvezményes áfa-jogosultság 2024 végi határideje és növekvő kereslet miatt. Ugyanakkor az átadott lakások száma még csökkenhet – mondta Valkó Dávid, hozzátéve, hogy 2025 hozhat majd erőteljesebb és általános piaci élénkülést.

Kattintson a képre és máris indul az online kalkulátorunk!

A lakásépítők elbizonytalanodásának látványos mutatója volt 2023-ban, hogy míg 2022-ben összesen 31 ötvenlakásosnál nagyobb projekt értékesítését kezdték meg újonnan a fővárosban. Amelyből 20 volt 100 lakásosnál nagyobb, tavaly már csak 16 nagy beruházás került piacra, amelyek közül 9 éri el a 100 lakásos méretet.

Az idén 6300 lakást adtak át az év elején, 2025-re már most 3400-et várnak – jegyezte meg. A budapesti újlakás-piacon 3500 új lakás jelent meg a kínálatban tavaly, ami 45 százalékos visszaesést jelent egy év alatt.

Kasziba Erika, az OTP Bank lakáshitelek üzletfejlesztésért felelős szakmai vezetője ismertette. Tavaly 594 milliárd forint lakáshitelt helyeztek ki a bankok Magyarországon, 41 ezer hitelszerződéssel, az átlagos hitelösszeg év végére 12-ről 15 millió forintra emelkedett. Ennek közel harmadát az OTP Bank bonyolította le.

A támogatott hitelek iránti érdeklődés megnőhet

A támogatott hitelek átlagos hitelösszege az OTP-nél 10 millió forint, a piaciaké 18-19 millió forint volt tavaly. A futamidő átlagos hossza 21-22 év. A piaci hitelek kamata jelenleg 6 százalékhoz közelít, az elmúlt évek tapasztalata alapján ez a szint erősebb érdeklődést generálhat idén.

Tavaly az utolsó negyedévben megháromszorozódott a csok-hitelek iránti kereslet, idén az új csok plusz hitel iránt is jelentős a kereslet az adataik szerint. Az ilyen hiteleket igénylők az első két hónapban 55 százalékát tették ki az összes hiteligénylésnek. Az átlagos hitelösszeg 25 millió forint volt, az igénylők közel 90 százaléka használt lakást vásárol.

Kasziba Erika elmondta, hogy az idén a 2022-es szintet tervezik elérni a hitelezésben. Hozzátette, hogy a támogatott hitellehetőségek kibővítésével, esetleg a jövőben a korszerűsítéshez is igénybe vehető kamattámogatással még tovább élénkülhet a hitelezés.

Lipták Zsuzsa, az OTP Otthonmegoldások Kft. ügyvezetője elmondta: online lakásökoszisztéma portált működtetnek, adatbázisukban 140 ezer ingatlanhirdetés található, 600 ingatlaniroda partnerük van. Saját kutatásuk szerint az ingatlanközvetítők 80 százaléka enyhe növekedést vár idén a tranzakciók számában. A hirdetési árakban a kivárás jellemző, a hirdetők jellemzően nem módosítanak az árakon.

Hartlieb Balázs, az OTP Ingatlanpont Kft. ügyvezetője elmondta: a tavalyi év a piac visszaesése mellett a megváltozott vevői igényekről is szólt. A kisebb alapterületű, 1-2 szobás lakásokat keresték leginkább,  emellett a régebbi, felújítandó ingatlanok kerültek előtérbe.

Megmutatkozott a vevők árérzékenysége is, hiszen leginkább 10-20 millió forint közötti ársávban választottak ingatlant. Az ügyvezető szerint a januártól bevezetett új, illetve megújított otthonteremtési támogatások jelentősen felpezsdíthetik a kistelepülések ingatlanpiacát. Azok a községek, kisvárosok lehetnek az új rendszer nyertesei, amelyek vonzerejét egyszerre növeli kedvezményezett helyzetük, és egy prosperáló centrumhoz való tartozásuk.

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához! 

#ingatlanpiac #Csok_Plusz #hitel #OTP #lakásépítés

OTP

Forrás: www.mti.hu

külföldi

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

MNB
alapkamat

MNB csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb.

TOVÁBB OLVASOM »
energetikai tanúsítvány
energetikai tanúsítvány

Energetikai tanúsítvány kisokos

Energetikai Tanúsítvány Az energetikai tanúsítvány az ingatlanok energiahatékonyságát mérő dokumentumok, amelyek szerepe az ingatlanpiacon egyre nagyobb jelentőséggel bír. 2023. novemberétől új jogszabály lépett életbe, amely

TOVÁBB OLVASOM »
airbnb
airbnb

No Airbnb döntés Terézvárosban

A rövid távú szálláskiadás tiltása mellett voksolt a terézvárosi szavazók többsége: az Airbnb típusú szálláshelyek betiltásáról szóló ügydöntő szavazáson két hét alatt 6083 terézvárosi voksolt.

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
MNB

Csalásra figyelmeztet az MNB

Valótlan hirdetéseket tettek közzé bűnözők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és egy tőzsdei kibocsátó állítólagos befektetési programjáról – közölte az MNB pénteken az MTI-vel. A

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
kgfb

Több ezer kgfb roller szerződés

A rollerekre és egyéb mikromobilitási eszközökre július 16-án bevezetett kgfb óta összesen 4300 ilyen biztosítási szerződést kötöttek a Netrisknél augusztus közepéig, ezeknek az átlagos éves

TOVÁBB OLVASOM »

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

Zöldlakáshitel

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -