HÍREK

6000 MW a magyar naperőművek teljesítménye

A magyar naperőművek teljesítménye elérte a 6000 MW-ot

A magyar ipari méretű napelemparkok és a háztartások együtt elérték a hatezer megawatt naperőművi teljesítményt. Ezt jelentette be az energiaügyi miniszter Kalocsán.

Napsütéses időben a napelemek gyakorlatilag megtermelik az ország elektromosáram-szükségletét. Lantos Csaba az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kalocsai ügyfélszolgálati irodájának átadóján beszélt erről. Hiszen az átlagos fogyasztás 5500-6500 megawatt között alakul.

A zöldenergia egyre meghatározóbb szerepe miatt a kormány célja tovább növelni a megújuló energiaforrások részarányát, jelentősen bővíteni a tárolókapacitásokat. Emellett pedig meghosszabbítják a Paks1 üzemidejét és megépítik a Paks2 erőművet.

Mint mondta, „azért dolgozunk, hogy Magyarország elektromosáram-termelő képessége összességében nagyobb legyen, mint az ország áramigénye”.

Kattintson a képre és máris indul az online kalkulátorunk!

Sikeres a háztartási és az ipari napelem program

Lantos Csaba sikeresnek nevezte a Napenergia Plusz Programot. Már 27 ezer fölött van azoknak a száma, akik jelentkeztek a lehetőségre, hogy egyszerre telepíthessenek napelemet és korszerű energiatárolót háztartásukba.

Az ipari vállalatok számára kiírt pályázatra szintén nagy az érdeklődés. Az eredeti tervek szerint 400 megawattal növelték volna az ipari méretű energiatároló egységek kapacitását. Ugyanakkor már több mint a duplájára van jelentkezés.

Nálunk a legolcsóbb Európában az elektromos áram és a földgáz

A miniszter szerint „lesznek még új lehetőségek, és ahogy eddig, az ellátásbiztonság továbbra sincs veszélyben”. A lakossági rezsicsökkentést is fenn tudják tartani. Így Európában ma is Magyarországon a legolcsóbb a családok számára a földgáz és az elektromos áram.

Mátrai Károly, az MVM csoport vezérigazgatója arról beszélt, hogy Kalocsán az elmúlt évben csaknem 6500 környéken élő ügyfél intézte gáz- és áramszolgáltatással, illetve áramhálózattal kapcsolatos ügyeit. Amit a jövőben már méltó, 21. századi környezetben tehetnek meg.

Emlékeztetett, Győr és Nagykáta után idén a kalocsai a harmadik iroda, amelyet átadhatnak.

Arra biztatta a kalocsaiakat is, hogy lehetőleg minél többet használják a digitális csatornákat. Így az applikációkat és weboldalakat, amelyeken elérhetők az MVM szolgáltatásai.

Kitért arra is, hogy eddig Paksot és Kalocsát a folyó elválasztotta, de a hamarosan elkészülő Duna-híd összeköttetést biztosít. Amely révén a Paks2 erőműben épülő ötödik és hatodik blokk hosszútávú munkalehetőséget ajánlhat a kalocsaiaknak.

Font Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője szólt arról, hogy régi igény volt már Kalocsán az MVM ügyfélszolgálati irodájának korszerűsítése. Hangsúlyozta: fontos, hogy a kisebb településeken is hasonló minőségű szolgáltatások álljanak rendelkezésre, mint a nagyobb városokban.

Az ügyfélszolgálati irodát egy korábban bankfiókként működő épületrészben alakították ki. A kedden és csütörtökön nyitva tartó irodában jelenleg még hárman, de hamarosan négyen dolgoznak majd.

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához! 

#naperőmű #napenergia #lakossági #ipari #magyar #MVM

magyarok

Forrás: www.mti.hu

magyar

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

otthonfelújítás
otthonfelújítás

Otthonfelújítási program június 3-tól indul

NGM: az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg. Közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium

TOVÁBB OLVASOM »
négyzetméterár
Ingatlanpiac

Budapesten nőtt a négyzetméterár

Az első negyedévben a fővárosi új lakások átlagos négyzetméterár 3,1 százalékkal nőtt Az első negyedévben a Budapest kínálta új építésű lakások átlagos négyzetméterár 1,655 millió

TOVÁBB OLVASOM »
kampány
lakásbiztosítás

Lakásbiztosítási kampány sikeres volt

Túri Anikó: felülmúlta a várakozásokat a lakásbiztosítási kampány Felülmúlta a várakozásokat a márciusi lakásbiztosítási kampány. Az előzetes adatok szerint összesen több mint 461 ezer új

TOVÁBB OLVASOM »