HÍREK

A csok és a további támogatások változása

A megváltozott  csok és további lakástámogatások részletei

A lakástámogatások, köztük a csok plusz idei változásaira, azok részleteire hívja fel a figyelmet az első igénylések alapján a Credipass hitelközvetítő pénteki közleményében.

Az állami lakástámogatásoktól függetlenül idén már lehetőség van az eddigi 20 százalék helyett 10 százalékos önerővel lakást vásárolni. Erre családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül bárki jogosult lehet. Annyi a feltétel, hogy 41 év alattinak szükséges lennünk hozzá és korábban nem lehetett 50%-ot elérő tulajdoni hányadunk semmilyen ingatlanban.

Az első lakástulajdon-szerzés ténye a 10 százalékos önerő miatt fontos feltétel, nem a csok plusz igénylés miatt. Az első közös lakásszerzés viszont a csok pluszt igénylők esetében a vételár felső határát határozza meg, de nincs hatással az önerő mértékére.

A két kedvezményt együtt is alkalmazhatják azok a fiatalok, akik első lakásszerzők és egyben első közös lakástulajdonosok is lesznek. Azok az első közös otthonteremtők vásárolhatnak 80 millió forintos ingatlant 8 millió forint önerővel, ahol mindkét fél első lakástulajdonát vásárolja életében és mindketten 41 év alattiak – ismertette a Credipass.

Az ingatlannal kapcsolatos kritériumok közül hármat emeltek ki. A csok plusz és falusi csok igénylésekor a minimális alapterület meghatározásánál figyelembe kell venni a már meglévő gyermekeket is. Az új rendelet különbséget tesz a lakás, illetve az egylakásos lakóépület, ház fogalma között. Valamint új szabályozás lépett életbe az alapterületeknél is, mind a használt, mind az új ingatlanok esetében.

Ha az ügyfél korábban már igényelt csokot és ehhez kapcsolódó kamattámogatott hitelt, és a hitel még fennáll, akkor először a kamattámogatott hitelt kell végtörleszteni, ezután lehet az új csok pluszt igényelni. Ha vállalt gyermekre igényelték az otthonteremtési kedvezményt, és a vállalás nem, vagy csak részben teljesült, akkor a meg nem született gyermekre járó csok összegét büntetéssel növelten kell visszafizetni.

A csok plusz mindig új gyermek vállalásával jár, így ennek a feltételnek mindenképpen teljesülnie kell az új igénylés után.

Fontos szigorítás a legalább 2éves TB jogviszony elvárása

A csok plusz esetén az idén életbe lépett a minimum 2 éves társadalombiztosítási jogviszony meglétére vonatkozó elvárás. Ez jelentős szigorítás a korábbi féléves időtartamhoz képest. A babaváró hitel esetében pedig az egyik félnek minimum 3 éves, megszakítás nélküli társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkeznie.

A csok plusz és a falusi csok kombinálása esetén a részletszabályok összehangolása az év eleji tapasztalatok alapján még várat magára. Annyi azonban már most biztosnak mondható, hogy a termék nem lesz minden banknál elérhető – írta közleményében a Credipass.

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához!

#csok #plusz #falusi #lakásvásárlás #babaváró_hitel #támogatás

csok

Forrás: MTI

program

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

MNB
alapkamat

MNB csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb.

TOVÁBB OLVASOM »
energetikai tanúsítvány
energetikai tanúsítvány

Energetikai tanúsítvány kisokos

Energetikai Tanúsítvány Az energetikai tanúsítvány az ingatlanok energiahatékonyságát mérő dokumentumok, amelyek szerepe az ingatlanpiacon egyre nagyobb jelentőséggel bír. 2023. novemberétől új jogszabály lépett életbe, amely

TOVÁBB OLVASOM »
airbnb
airbnb

No Airbnb döntés Terézvárosban

A rövid távú szálláskiadás tiltása mellett voksolt a terézvárosi szavazók többsége: az Airbnb típusú szálláshelyek betiltásáról szóló ügydöntő szavazáson két hét alatt 6083 terézvárosi voksolt.

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
MNB

Csalásra figyelmeztet az MNB

Valótlan hirdetéseket tettek közzé bűnözők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és egy tőzsdei kibocsátó állítólagos befektetési programjáról – közölte az MNB pénteken az MTI-vel. A

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
kgfb

Több ezer kgfb roller szerződés

A rollerekre és egyéb mikromobilitási eszközökre július 16-án bevezetett kgfb óta összesen 4300 ilyen biztosítási szerződést kötöttek a Netrisknél augusztus közepéig, ezeknek az átlagos éves

TOVÁBB OLVASOM »

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

Zöldlakáshitel

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -