HÍREK

Energia 21-ek: a cél a zöld energia

Megalakult az Energia 21 kezdeményezés, cél a zöld energiára való átállás

Huszonegy közéleti és szakmai személyiség részvételével elindult az Energia 21 kezdeményezés. Célja, hogy támogassa és felgyorsítsa Magyarország zöld energiára való átállását.

Az Energia 21 csütörtöki közleménye szerint a zöld energia a magyar gazdaság jövője. A Palkovics László által vezetett kezdeményezés november 15-én tartotta alakuló ülését. Az első kiemelt téma: a zöld energia tárolása.

A Palkovics László vezette kezdeményezés célja, hogy a fenntartható és környezetbarát zöld energiát életünk részévé tegye, a zöld átálláshoz szükséges előállítást és felhasználást előmozdítsa. Ehhez stratégiára, megfelelő technológiákra, high-tech megoldásokra és energiatárolásra van szükség.

Az alapító tagok megfogalmazták, hogy szakmai tapasztalataikkal, jelenlegi hátterükkel támogatni kívánják ennek a technológiai átalakulásnak a folyamatát, amelynek keretében szakmai véleményeket fogalmaznak majd meg, és azokat eljuttatják a médián keresztül a társadalom széles rétegeihez, a tudomány képviselőihez, valamint célzott javaslatokat készítenek a döntéshozóknak.

Az Energia 21 alapító tagjai: Áder János, Barna Zsolt, Birkner Zoltán, Bogyay Katalin, Bokor József, Boros Anita, Botos Barbara, ifj. Chikán Attila, Csányi Péter, Fichtinger Gyula, Friedler Ferenc, Horváth Ákos, Kaderják Péter, Kandrács Csaba, Knezsik István, Palkovics László, Sótonyi Péter, Szabó Gábor, Szilvássy Zoltán, Világi Oszkár, Vitézy Dávid.

#energia #zöld #környezetbarát #tárolás #jövő #gazdaság

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához!

Energia

Forrás: MTI

energia

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

kamatstop
kamatstop

Meghosszabbítják a kamatstop intézményét

Gulyás Gergely: marad a kamatstop Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette csütörtökön a Kormányinfón Budapesten: meghosszabbítják a kamatstop intézményét. A kormány meghosszabbítja a kamatstopot a

TOVÁBB OLVASOM »
költségvetés
költségvetés

Varga Mihály: a költségvetés stabil

Varga Mihály: a költségvetés stabil A költségvetés stabil, továbbra is biztosítja a nyugdíjak értékének megőrzését, a családtámogatások és a rezsivédelem fenntartását. Varga Mihály pénzügyminiszter mondta

TOVÁBB OLVASOM »
CSOK
CSOK Plusz

Megjelent a CSOK Plusz rendelettervezete

Megjelent a CSOK Plusz rendelettervezete Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Kulturális és Innovációs Minisztérium a CSOK Plusz hitelprogramról szóló kormányrendelet tervezetét. A CSOK Plusz a 2024-től

TOVÁBB OLVASOM »