HÍREK

Gyengélkedő építőipar az első félévben

ÉVOSZ: az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal kisebb, mint 2022 közepén volt

Az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal kisebb lett 2023 első félévének végén a múlt év közepéhez viszonyítva. Az idén kötött új szerződések volumene 37 százalékkal marad el a 2022 első felében kötött szerződésekétől az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) adatai szerint. A szövetség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében hangsúlyozza: az év második fele az erős piaci versenyről, a túlélési stratégiákról szól.

A szakszövetség szerint számos építési vállalkozás, tervező- és mérnökiroda az erősödő verseny mellett sem fog elegendő munkához jutni az év hátralevő részében. Emiatt az építési vállalkozások többségénél radikális költségcsökkentésre van szükség, ami létszámleépítéseket hozhat magával. Az ágazat szereplői a szakmunkásokat és mérnököket mindenképp szeretnék megtartani, amihez azonban munkára van szükségük – mutat rá az ÉVOSZ.

A közlemény idézte Koji Lászlót, a szakmai szövetség elnökét, aki elmondta:

  • az állami megrendelések visszafogása (mintegy 3000 milliárd forint nagyságrendben),
  • a lakásépítés és felújítás 25 százalékos csökkenése,
  • valamint a külföldi befektetők importanyag-, unión kívüli munkaerő- és kivitelezői kapacitáshasználata együttesen hozta kritikus helyzetbe a hazai építésgazdasági értéklánc szereplőit.

Ezért a szakszövetség szükségesnek tartja a kormányzati építési-beruházási közbeszerzések folyamatos előkészítését, az előkészítések felgyorsítását, az ajánlatkérések további meghirdetését és a projektek megvalósításának vállalkozásba adását.

Az ÉVOSZ olyan témákban vár előrelépést,

  • mint az országos lakóingatlan-felújítási, illetve a bérlakásépítési program,
  • az ivóvíz- és csatornarendszerek rekonstrukciós programja,
  • valamint a nagyvárosi közlekedést segítő városi infrastruktúrafejlesztő program.

Hozzátették, a szakszövetség fontosnak tartja az Állami Építési Beruházások Kerettörvényének mielőbbi elfogadását, hogy tovább lehessen lépni a tízéves állami beruházási program meghatározásában. Ez kiszámíthatóbbá tenné a piaci szereplők lehetőségeit is.

Az építőiparosok a lakossági kapcsolataik alapján azt is jelezték, hogy a lakásépítők a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) aktualizálására, valamint az energiamegtakarítást eredményező felújítási támogatásokra várnak.

Kiemelték, hogy a lakásépítés és felújítás az állami ösztönzők és a lakosság részére elfogadható banki finanszírozás nélkül tovább szűkül.

Az ÉVOSZ arra is rámutatott, hogy az Európai Unión kívüli befektetők létesítményeinél a magyarországi termékgyártók, tervezők és kivitelezők egyre kevésbé kapnak esélyt a közreműködésre.

Mindezek miatt az építési vállalkozóknak mindent meg kell tenniük hatékonyságuk javítása érdekében – véli a szakmai szövetség. Példaként említve a felnőttképzést, továbbképzést. A munkaadók által indított vagy  kezdeményezett képzési programoknak megtartó szerepük van a foglalkoztatottak körében – olvasható az ÉVOSZ közleményében.

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához! 

#építőipar #ÉVOSZ #EU #CSOK #megrendelés

építőipar

Forrás: www.mti.hu

MTI 2023. augusztus 9., szerda 13:39

éves szaldó

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

használt autó
használt autó

Élénkül a használt autó piac

JóAutók.hu: lassú élénkülést mutat a használt autó piac Lassú élénkülést mutat a hazai használt autó piac, augusztusban 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 2,9 százalékkal

TOVÁBB OLVASOM »
éves szaldó
éves szaldó

Jó hír az éves szaldó kapcsán

Lantos Csaba energiaügyi miniszter bejelentése alapján, aki 2023. szeptember 7 éjfélig jelezte az áramszolgáltató felé a napelem telepítési igényét és 2025. 12.31 be is fejezi

TOVÁBB OLVASOM »
elektromos autó
elektromos autó

15 millió elektromos autó eladás

A Gartner szerint idén csaknem 15 millióra nő az elektromos autó kiszállítás A Gartner amerikai technológiai piackutató cég előrejelzése szerint az elektromos autó (villanymotoros és

TOVÁBB OLVASOM »
internet
internet

Milyen internet elérésed van otthon?

Az elégséges internet elérésről végzett piackutatást az NMHH A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elégséges internet elérésről végzett piackutatása szerint az internetfelhasználók jelentős része

TOVÁBB OLVASOM »
MBH Bank
MBH Bank

Szép MBH Bank eredmények

MBH Bank: jelentősen javult a jövedelmezőség, 50 százalékos bevétel- és eredménynövekedés az első félévben Az MBH Bank adózás utáni eredménye 142,1 milliárd forint volt az

TOVÁBB OLVASOM »
árfigyelő
Egyéb kategória

Új funkció az árfigyelő oldalon

GVH: már elérhető az új funkció az árfigyelő oldalon Többfunkciós, szabadon összeállítható, megosztható bevásárlólistával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő – jelentette

TOVÁBB OLVASOM »