HÍREK

Belterületbe vonás új szabályai

KM államtitkár: gátat szab a kormány a külterületek belterületbe vonás trendjének

Gátat szab a kormány a jövőben a külterületek belterületbe vonásának, különösen a balatoni térségben – mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára csütörtökön Balatonfüreden a Portfolio Balaton Business Forum 2023 rendezvényen.

Lánszki Regő jelezte: a mezőgazdasági övezetek belterületbe vonása vagy más célra való használata a budapesti agglomerációban és a Balaton-felvidéken látványos. A  jövőben nem lesz kiskapu arra, hogy mezőgazdasági földeket belterületbe vonjanak – tette hozzá.

Arról is beszélt: a kormány célja, hogy ne csak önmagukban a szabályok határozzák meg egy beépítés jellegét, de a szakmai irányítás is szerepet kapjon. Ez a szemlélet minden járásban kötelezően érvényesülni fog. Hangsúlyos lesz a balatoni főépítész szerepe is, aki mellett egy kiemelten balatoni főtájépítész is működik majd.

Az új építészeti törvény céljai közt Lánszki Regő fontosnak nevezte a karakter megőrzését, hogy kiemelt figyelmet kapjanak a védendő épületek, a településkarakter és az építészeti formakincs.

A Balaton telítettségéről megjegyezte: 2010-22 között 11 300 lakás épült a Balaton-parton, 91 százaléka kifejezetten a part menti zónában.

Tavaly 2,8 millió vendég érkezett a Balatonra, 38 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az általuk eltöltött 8,8 millió vendégéjszaka az előző évhez képest 27 százalékkal nőtt.

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához! 

#belterületbe_vonás #Balaton #agglomeráció #konferencia #portfólió

Forrás: www.mti.hu;

belterületbe vonás

MTI 2023. június 8., csütörtök 12:56

éves szaldó

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

használt autó
használt autó

Élénkül a használt autó piac

JóAutók.hu: lassú élénkülést mutat a használt autó piac Lassú élénkülést mutat a hazai használt autó piac, augusztusban 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 2,9 százalékkal

TOVÁBB OLVASOM »
éves szaldó
éves szaldó

Jó hír az éves szaldó kapcsán

Lantos Csaba energiaügyi miniszter bejelentése alapján, aki 2023. szeptember 7 éjfélig jelezte az áramszolgáltató felé a napelem telepítési igényét és 2025. 12.31 be is fejezi

TOVÁBB OLVASOM »
elektromos autó
elektromos autó

15 millió elektromos autó eladás

A Gartner szerint idén csaknem 15 millióra nő az elektromos autó kiszállítás A Gartner amerikai technológiai piackutató cég előrejelzése szerint az elektromos autó (villanymotoros és

TOVÁBB OLVASOM »
internet
internet

Milyen internet elérésed van otthon?

Az elégséges internet elérésről végzett piackutatást az NMHH A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elégséges internet elérésről végzett piackutatása szerint az internetfelhasználók jelentős része

TOVÁBB OLVASOM »
MBH Bank
MBH Bank

Szép MBH Bank eredmények

MBH Bank: jelentősen javult a jövedelmezőség, 50 százalékos bevétel- és eredménynövekedés az első félévben Az MBH Bank adózás utáni eredménye 142,1 milliárd forint volt az

TOVÁBB OLVASOM »
árfigyelő
Egyéb kategória

Új funkció az árfigyelő oldalon

GVH: már elérhető az új funkció az árfigyelő oldalon Többfunkciós, szabadon összeállítható, megosztható bevásárlólistával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő – jelentette

TOVÁBB OLVASOM »