HÍREK

2022 végére fokozódott a lakáspiac lassulása

Fokozódott a lakáspiac lassulása tavaly év végére, ezt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összevont lakáspiaci árindexe is megerősíti – közölte az OTP Ingatlanpont a KSH adatai alapján az MTI-vel.

A KSH lakáspiaci árindexe hosszú idő után először 2022 utolsó negyedévében csökkent. A július-szeptemberi 261,4 százalékos csúcstól elmaradva, október-decemberre 256,2 százalékot ért el. Ez azt mutatja, hogy egy átlagos lakást több mint két és félszer annyiért lehetett megvenni a múlt év végén, mint a bázisévnek számító 2015-ben.

A KSH most publikált adatai ugyanakkor még csak előzetesek.

Bár még sok a bizonytalansági tényező, Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint a következő negyedévi jelentés sem fog drasztikus országos árcsökkenésről tanúskodni.  A tavaszi érdeklődés-élénkülés mutathatja meg a piac irányát.

Még kérdéses, hogy a használt lakásoknál az árak lassú lecsorgása jelentősebb csökkenésbe fordul-e, vagy a kis döccenő után korrekció következik. Valkó Dávid szerint az új lakásoknál egyértelműbb helyzetet lát: ott az árakat alulról támasztják a kivitelezési költségek is, és azokban egyelőre nem látszik számottevő csökkenési lehetőség.

Lakást vásárolnál? Egyedi hitel megoldást keresel? Keresd szakértőinket a Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalon!

#lakáspiac #OTP #hitel #bank #lakáshitel #KSH

Forrás: www.mti.hu; Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu)

lakáspiac

MTI 2023. április 7., péntek 9:21

ingatlanpiac

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

Húsvét
turizmus

Húsvét népszerű üdülési időszak

Szallas.hu: több napos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége A belföldi szállásfoglalók csaknem 80 százaléka két- vagy három éjszakás üdülést tervez

TOVÁBB OLVASOM »
otthonfelújítás
lakásbiztosítás

A lakásbiztosítási kampány gyorsul

A márciusi lakásbiztosítási kampány második hetében 27 százalékkal több szerződést kötöttek az egyik legnagyobb online biztosítási portálon, mint az elsőben A márciusi lakásbiztosítási kampány első

TOVÁBB OLVASOM »