HÍREK

Jön a készház karbonsemlegességi mutató

A készház technológia esetében idén bevezetik a karbonsemlegességi mutatót

Budapest, 2023. február 8., szerda (MTI): A megrendelők tudatosabb döntéseinek támogatása érdekében a készházaknál idén bevezetik a karbonsemlegességi mutatót. Mondta az ÉVOSZ Környezettudatos és Szerelt Technológiás Szakmai Tagozatának (MAKÉSZ) elnöke az MTI-nek.

Kárpáti József közölte, a mutató azt jelzi, hogy az adott épület milyen karbonlábnyommal rendelkezik.

Már több országban ismert a karbonsemlegességi mutató, amelynek az alkalmazását uniós szinten 2030-tól teszik majd kötelezővé. A MAKÉSZ Magyarországon önkéntes alapon vállalta a mutató idő előtti bevezetését.

Az intézkedés célja az emberek tájékoztatása, hogy tisztában legyenek vele, az általuk megrendelt ház mennyire felel meg jövőbeni elvárásaiknak. A dokumentum arra is választ ad, hogy a kívánt épület részt vesz-e a klímavédelemben, például mennyi szén-dioxidot bocsát ki.

Kárpáti József elmondta, a karbonsemlegességi mutató kiszámításánál figyelembe veszik egyebek mellett, hogy az épület az anyaga előállításánál mennyi szén-dioxidot kötött le, és mennyit bocsát ki működésénél. Azt is belekalkulálják, ha az építőanyagot messzebbről kell a helyszínre szállítani.

Kiemelte, a szén-dioxidot főként a növények kötik le, közülük nagyon jó építőanyag a fa és a kender is.

Európában az építőiparban főként a lucfenyő terjedt el. Lucfenyőből Magyarországon a klímaváltozás miatt már csak elenyésző mennyiség van, így Nyugat-Európából szerzik be a készházak szerkezetéhez szükséges fa anyagot, fűrész áru pedig Szlovákiából, Ukrajnából és Romániából érkezik.

Mivel a lucfenyő nem áll korlátlan mennyiségben rendelkezésre, ezért már az Európai Készházgyártók Szövetsége is szorgalmazza, hogy alternatív fafajokat használjanak fel az építőiparban. Ezt a helyzetet a MAKÉSZ is felismerte, ezért együttműködik a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karával és a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karával is. A felsőoktatási intézményekkel való együttműködés kutatás-fejlesztési tevékenységet szolgál , hiszen ahhoz, hogy az országban található lombos fa fajtákból építési termék legyen kísérletekre, labor vizsgálatokra van szükség.

Hozzátette, hogy a kendert az építőiparban Olaszországban, Németországban de már Magyarországon is használják.

Kárpáti József elmondta, az úgynevezett szerelt technológiás, vázszerkezetes építkezéssel foglalkozó vállalkozások alkotják a MAKÉSZ-t, amelynek jelenleg 22 tagja van. Ezek a cégek éves szinten 450-500 készházat építenek fel, ezek főként családi házak, de építettek már bölcsődét, iskolát és kisebb sportlétesítményeket is.

A MAKÉSZ tagjai által alkalmazott technológiával felépített családi házak rezsije a fele vagy a harmada a hagyományosan épült házaknak. Ez annak köszönhető, hogy a felhasznált anyagoknak jó a hőszigetelési képessége.

#készház #karbonsemlegesség #széndioxidkibocsátás #építőanyag #lucfenyő #fa #kender

Forrás: www.mti.hu Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu)

készház

MTI 2023. február 8., szerda 15:05

ingatlanpiac

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

lakásbiztosítás
lakásbiztosítás

A lakásbiztosítási kampány gyorsul

A márciusi lakásbiztosítási kampány második hetében 27 százalékkal több szerződést kötöttek az egyik legnagyobb online biztosítási portálon, mint az elsőben A márciusi lakásbiztosítási kampány első

TOVÁBB OLVASOM »
lakásbiztosítás
lakásbiztosítás

Lakásbiztosítási kampány hajrája

A lakásbiztosítási kampány utolsó hetében várható a váltások 40 százaléka A márciusi lakásbiztosítási kampány utolsó hetében várható a váltások 40 százaléka, a Független Biztosítási Alkuszok

TOVÁBB OLVASOM »
lakbér
lakáspiac

Februárban nőttek a lakbérek

Februárban 1 százalékkal nőttek a lakbérek az előző hónaphoz képest Tovább emelkedtek februárban a lakbérek: havi szinten 1 százalékkal nőttek országosan és 1,1 százalékkal Budapesten.

TOVÁBB OLVASOM »