HÍREK

Szárnyalás vagy visszaesés?

Látványos változások mentek végbe az elmúlt fél-egy évben a világgazdaságban, ami a globális ingatlanpiacot sem hagyta érintetlenül. A magyar lakáspiacon egyelőre mérsékelten érződnek a hatások, de az előttünk álló évben nagy változások jöhetnek.

Nem sokan számítottak arra egy évvel ezelőtt, hogy a lakásárak a covid előtti időszakinál is meredekebben fognak emelkedni 2021-ben, ledolgozva ezzel a 2020-as lassulást. Szakértői várakozások szerint viszont az előttünk álló évben már kisebb lehet az áremelkedés. Nominál értéken ugyan kevesen számítanak csökkenésre, lakástípustól függően év végéig 0-4 százalék közötti emelkedés várható, míg 2023 szeptemberéig 2-7 százalékos a szakértői várakozások átlaga. Reálértéken viszont – vagyis az inflációval korrigálva – szinte biztosan negatív lesz az előjel, azaz az előttünk álló évben a várakozások szerint az inflációnál kisebb mértékű lehet az áremelkedés.

Mind a lakások, mind a családi házak kapcsán több szakértő szerint is érdemes az ingatlan állapota szerint különbséget tenni, ugyanis a magas rezsiköltség a rosszabb állapotú lakások árcéduláján biztosan látszódni fog, és ez a feltételezések szerint a családi házakat fogja erősebben érinteni. A két szélsőérték az előrejelzésekben -10 és +20 százalék volt, de a legtöbben enyhe pozitív előjelű árváltozást várnak.

Egészen extrém az, ami az elmúlt egy évben az új lakások piacán lezajlott. Tavaly nyár óta 33 százalékkal mentek feljebb a fővárosi újlakás-árak, elérve a négyzetméterenkénti 1,35 millió forintot. A csökkenő kínálat és a rezsiköltségek felértékelődése miatt ebben a szegmensben a jövőben sem várható visszaesés, a szakértői várakozások átlaga szerint év végéig további 6, míg jövő ilyenkorra további 12 százalékos áremelkedés várható.

Ezek alapján egy év múlva várhatóan 1,5 millió forint felett lesz a budapesti új lakások átlagos négyzetméterára.

Az épülő lakások száma is szinte biztosan vissza fog esni, az idei évre a tavalyi közel 20 ezerrel szemben 18 ezer körüli lakás átadása várható, míg 2023-ban átlagosan 14-15 ezer lakással számol a többség.

A lakásbérleti-díjak kapcsán szintén nagyobb lett az egy év alatt bekövetkezett emelkedés, mint a szakértői várakozások. A covid alatti mélyponthoz képest több mint 30 százalékos volt a növekedés, az előttünk álló időszakban ugyanakkor itt hatványozottan figyelni kell arra, hogy milyen a lakás energiahatékonysága. Azon lakások esetén ugyanis, ahol a villany vagy a gázfogyasztás túllépi a rezsicsökkentési limitet, jelentősen lecsökkenhet a kereslet, lenyomva ezzel a bérleti díjakat is. Budapesti átlagban a bérleti díjak emelkedésének jelentős lassulására számít a többség.

Ingatlanközvetítés, Lakásépítés, lakásvásárlás?

Zöldhitel Csoporttal zöld út, bármely megoldáshoz!

A Zöldhitel Csoport szakértői segítséggel, kamatkedvezmény javaslatokkal, hatékony és gyors ingatlanközvetítéssel, hiteligénylési folyamattal támogatja az új lakásba, családi házba költözőket. További információ és segítség a www.zoldlakashitel.hu Hitelkalkulátor | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalon vagy a 06303426308-as telefonszámon.

#ingatlanberuházás #albérlet #rezsiköltség #bérbeadó #albérlő #szakértőitámogatás

Forrás: Portfolio, www.zoldhitel.hu

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK