HÍREK

Áremelés nélkül nincs jövő

Az építkezők egyszer jó, egyszer rossz hírt kapnak: az elmúlt hónapokban optimizmusra adhatott okot, hogy a fa és az acél ára rendeződni kezdett, viszont az elmúlt héten már arról olvashattak, hogy az építkezéshez elengedhetetlen cement- és bányaipari termékekhez jóval drágábban lehet hozzájutni, mint az év elején. Okkal merül fel a kérdés, hogy miért, hiszen ezeknek az anyagoknak az árát már jó ideje rendeletben határozták meg. Igen ám, de az importból származó termékekre semmilyen korlátozás nincs. Ez nemcsak az építkezőknek okoz gondot, de például a magyar cementgyártókat teljesen tönkre is teheti.

Nemrég jó hírként érkezett mindazoknak, akik építkeznek: az ÉVOSZ, azaz a kivitelezői oldal szerint elérte a célját az a tavaly bevezetett kormányzati intézkedés, amely regisztrációhoz, majd engedélyhez kötötte az építőanyagok kivitelét, így idén májusra a fa és az acél ára rendeződni kezdett.

Az építkezők öröme viszont korai volt, hiszen kiviteli tilalom ide vagy oda, a cement- és acélipari termékek ára cseppet sem csökkent, ezekhez legalább ötven százalékkal drágábban lehet hozzájutni, mint év elején.

A CeMBeton elnöke szerint a fent említett, a hatóság által megállapított ár a magyarországi gyártók, termelők számára nem teszi lehetővé azt sem, hogy például akár a megháromszorozódott villamosenergia-költségeiket érvényesítsék áraikban, továbbá a hazai termelőktől, gyártóktól független, minden területen jelentkező üzemanyag-, alapanyag-, tüzelőanyag-, munkabérköltségek drasztikus emelkedésének töredékét sem tudják érvényesíteni a hazai gyártók.

Ez pedig azt eredményezheti, hogy a hatóság által már több mint egy éve meghatározott ár, valamint az elszabaduló energiaárak lassan teljesen ellehetetlenítik a rendelettel érintett hazai cégeket, mert a fixen meghatározott ár a költségeiket sem fedezi – véli az elnök.

A helyzetet még tovább nehezíti, hogy az iparág történetének eddigi legnagyobb kihívásával néz szembe, hiszen a körforgásos és karbonsemleges gazdaságra történő átálláshoz – amely mindannyiunk érdeke – források gyűjtésére van szükség.

Ingatlanközvetítés, Lakásépítés, lakásvásárlás, iránymutatás?

Zöldhitel Csoporttal zöld út, bármely megoldáshoz!

A Zöldhitel Csoport szakértői segítséggel, kamatkedvezmény javaslatokkal, hatékony és gyors ingatlanközvetítéssel, hiteligénylési folyamattal támogatja az új lakásba, családi házba költözőket. További információ és segítség a www.zoldlakashitel.hu Hitelkalkulátor | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalon vagy a 06303426308-as telefonszámon.

#ingatlan #építőipar #építőanyag #építkezés #felújítás #zöldhitel #szakértőitámogatás
Forrás: Index, www.zoldhitel.hu

lakáshitel

zoldhitel-zold-otthon-energiatakarékos

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

lakásbiztosítás
lakásbiztosítás

A lakásbiztosítási kampány gyorsul

A márciusi lakásbiztosítási kampány második hetében 27 százalékkal több szerződést kötöttek az egyik legnagyobb online biztosítási portálon, mint az elsőben A márciusi lakásbiztosítási kampány első

TOVÁBB OLVASOM »
lakásbiztosítás
lakásbiztosítás

Lakásbiztosítási kampány hajrája

A lakásbiztosítási kampány utolsó hetében várható a váltások 40 százaléka A márciusi lakásbiztosítási kampány utolsó hetében várható a váltások 40 százaléka, a Független Biztosítási Alkuszok

TOVÁBB OLVASOM »
lakbér
lakáspiac

Februárban nőttek a lakbérek

Februárban 1 százalékkal nőttek a lakbérek az előző hónaphoz képest Tovább emelkedtek februárban a lakbérek: havi szinten 1 százalékkal nőttek országosan és 1,1 százalékkal Budapesten.

TOVÁBB OLVASOM »