HÍREK

Hol drágultak leginkább az ingatlanok

A hazai kiemelt üdülőkörzetek lakóingatlan– és üdülőpiacain együttesen átlagosan 12 százalékkal emelkedtek a fajlagos árak tavaly az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Takarék Indexből, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank kutatásából.

A kiemelt üdülőövezetek közül a legnagyobb, több mint 30 százalék feletti mértékben a Tisza-tónál emelkedtek a négyzetméterárak 2021-ben, ugyanakkor itt még mindig jóval alacsonyabbak, mint a Balatonnál. Jelentős, 20 százalék körüli volt az emelkedés a Mátra-Bükk üdülőövezetben.

A legkevésbé Sopron-Kőszeg hegyalján és Budapest körzetben nőtt a négyzetméterenkénti ár, 7, illetve 8,6 százalékkal.

 A legdrágább kiemelt üdülőövezet továbbra is a budapesti, itt 700 ezer forint az átlagos négyzetméterár. Ezt követi a Balaton vidéke, ahol átlagosan hozzávetőleg 570 ezer forintot kellett fizetni egy üdülő vagy lakóingatlan négyzetméteréért 2021-ben. A harmadik a Dunakanyar, a negyedik pedig Sopron-Kőszeghegyalja, mindkét helyszínen négyzetméterenként 420 ezer forint körül volt az átlagár.

 A lakások és üdülők négyzetméterenkénti ára továbbra is a Tisza-tónál a legalacsonyabb a kiugró drágulás ellenére is, 140 ezer forintos átlagos négyzetméterárak a jellemzőek.

 Ingatlanközvetítés, Lakásépítés, lakásvásárlás, tanácsadás?

Zöldhitel Csoporttal zöld út, bármely megoldáshoz!

A Zöldhitel Csoport szakértői segítséggel, kamatkedvezmény javaslatokkal, hatékony-gyors és megbízható ingatlanközvetítés, hiteligénylési folyamattal támogatja az új lakásba, családi házba költözőket. További információ és segítség a www.zoldlakashitel.hu oldalon vagy a 06303426308-as telefonszámon.

#lakáspiac # ingatlanpiac #lakásvásárlás #zöldhitel #Szakértői támogatás
Forrás: Index, MTI, www.zoldhitel.hu

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZÖLD HITELLEL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a lakáshitel és CSOK támogatás iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre hírlevél formájában. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

Köszönettel: Zöldhitel Csoport www.zoldhitel.hu

KORÁBBI HÍREK

forgalom
lakásbiztosítás

Lakásbiztosítási kampány hajrája

A lakásbiztosítási kampány utolsó hetében várható a váltások 40 százaléka A márciusi lakásbiztosítási kampány utolsó hetében várható a váltások 40 százaléka, a Független Biztosítási Alkuszok

TOVÁBB OLVASOM »
program
lakáspiac

Februárban nőttek a lakbérek

Februárban 1 százalékkal nőttek a lakbérek az előző hónaphoz képest Tovább emelkedtek februárban a lakbérek: havi szinten 1 százalékkal nőttek országosan és 1,1 százalékkal Budapesten.

TOVÁBB OLVASOM »
csok
CSOK

CSOK Plusz Hitelprogram most

CSOK Plusz Hitelprogram A CSOK Plusz Hitelprogram sikeres igényléshez hitelképesség szükséges, mint minden más hitel igénylésekor. 2,5 – 50 millió Ft támogatott hitel lakáscélra, gyereket

TOVÁBB OLVASOM »